Enneagram karakterek 6. – Ugrásra készen

enneagram-6karakter-ugrasrakesz

És nézz be az ágy alá is!

Szinte minden Hatos gyermek mélyen hiszi, hogy valamiféle rém lakik a szekrényben, a rejtett zugokban. A kis Hatosok állandóan azt latolgatják, hogy ?jó, de mi van, ha??. Nehezen kezdenek bele bármibe is, mert először felmérik a vélt és valós veszélyeket. Ők azok, akik figyelmeztetik a többi gyereket a játszótéren a mászókázás veszélyeire. Ugyanakkor ?hősökké? válnak, amikor a kisebbek érdekeiért kiállnak, hiszen nagyon nagy az igazságérzetük ? még a félelmeiknél is nagyobb. Mivel állandóan a veszélyre készülnek, ezért a tényleges vészhelyzetben ők a legnyugodtabbak (hiszen fejben már minden forgatókönyvet előre lejátszottak), képesek a gyors döntésekre, segítségnyújtásra.

Besnyi Erika, Enneagram szakértő, tréner, coach írása

A fenti írás a LurkóVilág nyomtatott magazin 2009. őszi (III.évf. 2.sz.) számában jelent meg. Feltöltés dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálra: 2009-09-08. 

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

További írások, amik érdekelhetnek!