Hóvirágos versek gyerekeknek: gyönyörű hóvirágos verseink vannak, amelyek kedvesen dicsérik a tavasz hírnökét. Tanuljunk gyermekeinkkel verseket, amelyek színesetek a szókincsüket és beszédkészségüket. A verstanulás
Kányádi Sándor: Hófoltos még a határ
Hófoltos még a határ
s a dombok oldala.
Szunnyadoz még a kökény
s galagonya.
Alszik még a rengeteg
s a kertekben a fák,
de nyitogatja fehér
szemét a hóvirág.
S az ibolya is ébredez
a sombokor alatt:
költögetik a szelíd
napsugarak.
Az ibolyatő fölött
a sombokor pedig
álmában már színarany
virágot álmodik.
Zelk Zoltán: Hóvirág
Jó, hogy látlak hóvirág,
megkérdezem Tőled,
mi hírt hoztál,
mit üzensz erdőnek, mezőnek?
Szedd a szárnyad szaporán,
vidd a hírt madárka,
útra kelt már a tavasz,
itt lesz nemsokára.
Drégely László: Tél végén
Fenn a hegyen
van még hó,
elterül, mint
takaró.
Mohaágyban,
hó alatt,
hóvirágok
alszanak.
Fenn az égen
süt a nap,
ragyognak a
sugarak,
faágakon
rügy fakad,
nem fagy be a
kispatak,
lám a Tavasz
köszönt rád,
ébredj fel hát,
hóvirág!
Donászy Magda: Hóvirág
– Hóvirágom, virágom,
mi újság a világon?
– Véget ért a hosszú tél,
simogat az enyhe szél,
melegebben süt a nap
újra szalad a patak.
Hallottam a cinegék
kikeleti énekét,
tavasz jár a határon.
– Ó, be szép ez virágom!
Dömötör Ilona: Hóvirág
Már újra van virág.
Gyöngécske, hófehér.
Parányi, reszkető,
de elmegy már a tél.
Deres kövek közül
kibújt az új remény,
piciny hajnalharang
gyötrelmek éjjelén.
Fagyos hetek után
jött, mint a gyógyulás.
Azt mondja: lesz öröm,
lehet megújulás.
Lélek, ne csüggedezz!
Hallgass el, rút panasz!
Él még a szeretet.
Van Isten. Lesz tavasz.
Kányádi Sándor: Hóvilág, hóvirág
Hóvilág,
holdvilág –
alszik még a
hóvirág.
Félöles,
méteres
paplan alatt
aluszik:
számoljuk ki,
hányat kell még
alunnia
tavaszig.
Osvát Erzsébet: Hóvirág bimbója
Egy kis bimbó
kibújt bátran,
széjjelnézett
a világban.
Kék ég várta,
napsugár
és zsibogó
sok madár:
rigók,
varjak,
verebek,
hancúrozó
gyerekek …
Szellő szirmát
cirógatta
és szólt:
– Nyílj ki,
nőj meg nagyra!
Bornemissza Endre: Hóvirág-köszöntő
Köszöntelek, hóvirág,
telet űző kisvirág.
Hópadkára könyökölsz,
hófehérben tündökölsz.
Figyeled, kék-e az ég,
s szól-e már a nyitnikék?
Érzed azt, hogy nyitni kell,
föld mélyéről jött a jel:
készülődik valami:
a tavasz szívdobogását
föld szagából, szél szavából,
a levegő illatából
érezni és hallani.
Osvát Erzsébet: Nyújtózik a hóvirág
Nap kergeti
a telet.
Hancúroznak
friss szelek.
Nyelvecskéjével
a fű
tavaszt kóstol:
– Jóízű!
Bimbót bont a
barka már.
A hóvirág?
Ő sem vár.
Hosszú volt a
tél nagyon.
Jót nyújtózik
a napon.
Gyurcsó István: Fehér ruhás hóvirág
Csingiling, csingiling,
enyém most a szó,
lehet körülöttem
akármennyi hó.
Én vagyok az első
tavaszi virág,
játszik a szél, játszik,
köszönt a világ.
Gazdag Erzsi: A hóvirág éneke
Kinyílott a hóvirág,
Vidámabb lett a világ …
Itt a tavasz, megy a tél,
Kis magban a csíra kél.
Szikrázik a napsugár,
Nyakát nyújtja a gúnár,
Táncot jár a víz fodra,
Tavaszi szél forgatja.
Itt a tavasz, gyerekek,
Kacagnak a verebek.
Szepesi Attila: Virágmondóka
Hóvirág,
hószőnyegen bújik át.
Ibolya,
sűrű erdők mosolya.
Kankalin,
fény a liget árnyain.
Százszorszép,
virágozzál, százszor még!
Osvát Erzsébet: A megszeppent hóvirág
Megszeppent a
hóvirág,
amikor
kikandikált.
Látja,
pilinkél
a hó,
a földön
hótakaró.
Télapó meg
nincs sehol:
talán szundít
valahol,
és nem vette észre,
hogy a télnek vége?
Szalai Borbála: Az első hóvirág
– Hallod-e, napocska!
Hol késik melegedő
Nézz csak a naptárba:
Nők napja közeleg!
Hol szedjek anyunak
néhány szál virágot?
Hiába keresek,
egyet sem találok.
Kiskertünk dermedten
alszik a hó alatt,
sarkában tőzike,
hóvirág nem fakad …
Hallja a napocska,
leheli melegét …
Reped a hópaplan,
csermely fut szerteszét,
s hó alól álmosan
kidugja buksiját
kiskertünk sarkában
az első hóvirág.
Sebaj, hogy nem nyílt ki!
Beteszem pohárba,
s hófehér szirmait
nőnapra kitárja
Benedek Elek: Dal a hóvirágról
Kedves virágom vagy te, hóvirág,
Gyermekkorom legszebb virága vagy.
Édes öröm szívemnek nézni rád:
Virulsz, bár dajkád a hó és a fagy.
Mikor a földet hó borítja még,
Nevetve bújsz ki: Ihol, itt vagyok!
A nap alant jár, szomorú az ég,
De a te arcod örömtől ragyog.
Nem pompázol tarka színekbe te,
Egy a te színed: Egyszerű fehér.
Ám a tavasz első lehelete,
Legelső csókja téged ér.
Te vagy a kikeletnek hírnöke,
A természetnek első mosolya:
Veled mozdul a föld kemény röge
S szólal meg a víg pásztorfurulya.
A furulyaszó… mintha hallanám…
Pedig de rég volt, Istenem, de rég!
Ott vagyok megint a pásztortanyán,
S terelgetem báránykák seregét.
Volt kis botocskám, cifrán faragott,
Kicsi tarisznyám, benne lágy cipó,
S ha egy-egy bárány el-elmaradott,
Hajrá! Szaladtam, mint a kis csikó.
Legjobb barátom János bácsi volt,
A vén juhász, – derék egy cimbora! –
Pipára tüzet kovából csiholt…
Oh, múlt időknek kedves pásztora!
Öreg legény volt, szépen furulyált,
A hóvirág kedves virága volt.
Ment, mendegélt s mindegyre meg-megállt:
,,Né, mennyi gyócsé!” s lassan lehajolt.
Óh, hóvirágos szépséges napok!
Te vén juhász! Te bájos hóvirág!
Ti hóvirágos pörge kalapok!
Jaj, milyen szép volt akkor a világ!