Hóvirágos versek gyerekeknek: gyönyörű hóvirágos verseink vannak, amelyek kedvesen dicsérik a tavasz hírnökét.  Tanuljunk gyermekeinkkel verseket, amelyek színesetek a szókincsüket és beszédkészségüket. A verstanulás

Kányádi Sándor: Hófoltos még a határ

Hófoltos még a határ
s a dombok oldala.
Szunnyadoz még a kökény
s galagonya.
Alszik még a rengeteg
s a kertekben a fák,
de nyitogatja fehér
szemét a hóvirág.
S az ibolya is ébredez
a sombokor alatt:
költögetik a szelíd
napsugarak.
Az ibolyat? fölött
a sombokor pedig
álmában már színarany
virágot álmodik.

Zelk Zoltán: Hóvirág

Jó, hogy látlak hóvirág,
megkérdezem T?led,
mi hírt hoztál,
mit üzensz erd?nek, mez?nek?
Szedd a szárnyad szaporán,
vidd a hírt madárka,
útra kelt már a tavasz,
itt lesz nemsokára.

Drégely László: Tél végén

Fenn a hegyen
van még hó,
elterül, mint
takaró.
Mohaágyban,
hó alatt,
hóvirágok
alszanak.

Fenn az égen
süt a nap,
ragyognak a
sugarak,
faágakon
rügy fakad,
nem fagy be a
kispatak,
lám a Tavasz
köszönt rád,
ébredj fel hát,
hóvirág!

Donászy Magda: Hóvirág

– Hóvirágom, virágom,
mi újság a világon?

– Véget ért a hosszú tél,
simogat az enyhe szél,
melegebben süt a nap
újra szalad a patak.
Hallottam a cinegék
kikeleti énekét,
tavasz jár a határon.

– Ó, be szép ez virágom!

Dömötör Ilona: Hóvirág

Már újra van virág.
Gyöngécske, hófehér.
Parányi, reszket?,
de elmegy már a tél.

Deres kövek közül
kibújt az új remény,
piciny hajnalharang
gyötrelmek éjjelén.
Fagyos hetek után
jött, mint a gyógyulás.
Azt mondja: lesz öröm,
lehet megújulás.

Lélek, ne csüggedezz!
Hallgass el, rút panasz!
Él még a szeretet.
Van Isten. Lesz tavasz.

Kányádi Sándor: Hóvilág, hóvirág

Hóvilág,
holdvilág –
alszik még a
hóvirág.

Félöles,
méteres
paplan alatt
aluszik:

számoljuk ki,
hányat kell még
alunnia
tavaszig.

Osvát Erzsébet: Hóvirág bimbója

Egy kis bimbó
kibújt bátran,
széjjelnézett
a világban.
Kék ég várta,
napsugár
és zsibogó
sok madár:
rigók,
varjak,
verebek,
hancúrozó
gyerekek …
Szell? szirmát
cirógatta
és szólt:
– Nyílj ki,
n?j meg nagyra!

Bornemissza Endre: Hóvirág-köszöntő

Köszöntelek, hóvirág,
telet ?z? kisvirág.
Hópadkára könyökölsz,
hófehérben tündökölsz.
Figyeled, kék-e az ég,
s szól-e már a nyitnikék?
Érzed azt, hogy nyitni kell,
föld mélyér?l jött a jel:
készül?dik valami:
a tavasz szívdobogását
föld szagából, szél szavából,
a leveg? illatából
érezni és hallani.

Osvát Erzsébet: Nyújtózik a hóvirág

Nap kergeti
a telet.
Hancúroznak
friss szelek.
Nyelvecskéjével
a f?
tavaszt kóstol:
– Jóíz?!
Bimbót bont a
barka már.
A hóvirág?
? sem vár.
Hosszú volt a
tél nagyon.
Jót nyújtózik
a napon.

Gyurcsó István: Fehér ruhás hóvirág

Csingiling, csingiling,
enyém most a szó,
lehet körülöttem
akármennyi hó.
Én vagyok az els?
tavaszi virág,
játszik a szél, játszik,
köszönt a világ.

Gazdag Erzsi: A hóvirág éneke

Kinyílott a hóvirág,
Vidámabb lett a világ …
Itt a tavasz, megy a tél,
Kis magban a csíra kél.
Szikrázik a napsugár,
Nyakát nyújtja a gúnár,
Táncot jár a víz fodra,
Tavaszi szél forgatja.
Itt a tavasz, gyerekek,
Kacagnak a verebek.

Szepesi Attila: Virágmondóka

Hóvirág,
hósz?nyegen bújik át.
Ibolya,
s?r? erd?k mosolya.
Kankalin,
fény a liget árnyain.
Százszorszép,
virágozzál, százszor még!

Osvát Erzsébet: A megszeppent hóvirág

Megszeppent a
hóvirág,
amikor
kikandikált.
Látja,
pilinkél
a hó,
a földön
hótakaró.
Télapó meg
nincs sehol:
talán szundít
valahol,
és nem vette észre,
hogy a télnek vége?

Szalai Borbála: Az első hóvirág

– Hallod-e, napocska!
Hol késik meleged?
Nézz csak a naptárba:
N?k napja közeleg!
Hol szedjek anyunak
néhány szál virágot?
Hiába keresek,
egyet sem találok.
Kiskertünk dermedten
alszik a hó alatt,
sarkában t?zike,
hóvirág nem fakad …
Hallja a napocska,
leheli melegét …
Reped a hópaplan,
csermely fut szerteszét,
s hó alól álmosan
kidugja buksiját
kiskertünk sarkában
az els? hóvirág.
Sebaj, hogy nem nyílt ki!
Beteszem pohárba,
s hófehér szirmait
n?napra kitárja

Benedek Elek: Dal a hóvirágról

Kedves virágom vagy te, hóvirág,
Gyermekkorom legszebb virága vagy.
Édes öröm szívemnek nézni rád:
Virulsz, bár dajkád a hó és a fagy.

Mikor a földet hó borítja még,
Nevetve bújsz ki: Ihol, itt vagyok!
A nap alant jár, szomorú az ég,
De a te arcod örömt?l ragyog.

Nem pompázol tarka színekbe te,
Egy a te színed: Egyszer? fehér.
Ám a tavasz els? lehelete,
Legels? csókja téged ér.

Te vagy a kikeletnek hírnöke,
A természetnek els? mosolya:
Veled mozdul a föld kemény röge
S szólal meg a víg pásztorfurulya.

A furulyaszó… mintha hallanám…
Pedig de rég volt, Istenem, de rég!
Ott vagyok megint a pásztortanyán,
S terelgetem báránykák seregét.

Volt kis botocskám, cifrán faragott,
Kicsi tarisznyám, benne lágy cipó,
S ha egy-egy bárány el-elmaradott,
Hajrá! Szaladtam, mint a kis csikó.

Legjobb barátom János bácsi volt,
A vén juhász, – derék egy cimbora! –
Pipára tüzet kovából csiholt…
Oh, múlt id?knek kedves pásztora!

Öreg legény volt, szépen furulyált,
A hóvirág kedves virága volt.
Ment, mendegélt s mindegyre meg-megállt:
,,Né, mennyi gyócsé!\” s lassan lehajolt.

Óh, hóvirágos szépséges napok!
Te vén juhász! Te bájos hóvirág!
Ti hóvirágos pörge kalapok!
Jaj, milyen szép volt akkor a világ!