A gyerekek a szabad játék során fejlődnek igazán! Tapasztalatokat szereznek a világról, létrehoznak, alkotnak, társakkal közösen, szerepeket vállalva játékba építik az őket ért élményeket. A játék közben a gyerekek szabályokat tanulnak és hoznak létre, amelyeket komolyan is vesznek. Szívesen játszanak szabályjátékokat, amelyekben megmutathatják képességeiket, versenghetnek egymással és megélhetik a kudarcot, sikert egyaránt, ami által formálódik személyiségük.

Miért jó a társasjáték?

Miközben gyermekünkkel játszunk, jobban megismerhetjük őt, érdeklődését, hogy mi az, amiben ügyes, milyen feladatokat, játéktípusokat részesít előnyben, de azt is, hogy mit nem vállal szívesen, mert esetleg olyan készséget igényel, ami nincs még megfelelő szinten nála. A jól megválasztott játékkal segíteni tudjuk a fejlődését, illetve még magasabb szintre juttathatjuk a már meglévő jó képességeit.

A társasjáték az egymásra figyelés élményét, az együtt játszás örömét is nyújtja számukra. Gyermekünk nagyon hálás lesz nekünk ezekért a közösen eltöltött délutánokért, estékért, amikor félretesszük a digitális világot, rövidebb-hosszabb időre elfelejtjük a napi problémákat, és egy kis majszolnivaló kíséretében együtt játsszunk és izgulunk, hogy ki nevet majd a végén.

 

Vidám játék – Közös tanulás: Keller&Mayer fejlesztő társasjátékok

Óvodás korú gyermekek számára sokféle társasjáték közül válogathatunk. A Kellermayer játékok szívügye ez a korosztály, kedves, színes grafikájukkal magukra vonzák a kicsik érdeklődését, tartalmukat, történetüket illetően pedig (mert az is van ám nekik!) igazán kreatívak, változatosak, még a nagyobb gyerekek is szívesen részt vesznek benne. Nézzünk közülük néhányat!

Sivatagi bújócska – Pörgős számolás!

keller-mayer-sivatagi-bujocskaKezdjük az idei év újdonságával! A kis szurikáták nem tudnak nyugton maradni, újra és újra felszaladnak a dombra, ezért mozgalmas játékra számíthatunk!

  • Ebben a játékban a pöttyös dobókocka nem a lépésszámot mutatja, hanem a korongszámot, amit a zsákból ki kell venni, vagyis számképet mennyiséggel kell egyeztetni a gyerekeknek.
  • A szurikáták szín szerinti válogatása és lakóodúba helyezése során a gyerekek olyan matematikai készségeket gyakorolhatnak a kis számok körében, mint a halmazalkotás, összeadás, pótlás.
  • A cél, hogy megtöltsenek egy odút és ezzel minél több lepkéhez jussanak. Gyakorolhatják ezzel a fordított gondolkodást úgy, hogy kiszemelnek egy odút, amelybe azzal megegyező számú egyforma színű szurikátát kell válogatniuk a dombról, vagy kiegészíteni annyival, amennyi hiányzik belőle, ezáltal visszafelé kell okoskodniuk.
  • Nem jellemző a játékra, hogy egymást akadályozzák a gyerekek, inkább mindenki a saját eredményességére, céljára koncentrál.

Sivatagi bújócska fejlesztő társasjáték – MEGNÉZEM!

 

Mókuskaland – A kicsik kedvence!

  • Kelleresmayer MókuskalandA játéktábla tulajdonképpen puzzle, tetszőlegesen összeállítható, a lépések iránya választható. Ezáltal olyan gyerekeknek is örömet szerez, akik a szabályokat még csak ízlelgetik.
  • A mókusok etetésén keresztül a párosítást gyakorolhatják, közben figyelniük kell arra is, hol van épp a mókusmama.
  • Nincs sok szabály, a döntés joga pedig olykor a gyerekeké, ez önálló gondolkodásra tanítja őket, az előrelátó képességet fejleszti. Magasabb szinten játszva segíthetik és hátráltathatják is egymást azzal, hogy melyik fára teszik a makkot, kinek kedveznek ezzel. Szociális szempontból is tapasztalatot szereznek ezáltal.
  • A játék rövid ideig tart, nem teszi próbára a kisebb gyerekek türelmét.

Mókuskaland fejlesztő társasjáték – MEGNÉZEM!

 

Süniálom – Őszi falevélgyűjtés számolással, türelemmel

  • Kelleresmayer SüniálomA táblán a mozgó kosárforgóval élvezik a gyerekek a tekerést, ezzel a játék megelevenedik.
  • A dobókockán vannak pöttyök is, szimbólumok is, ezek segítségével haladhatnak előre a gyerekek. A lépésszám tetszőlegesen felosztható, ami elősegíti a matematikai tapasztalatszerzést, a kis számok bontását. Szabad gondolkodást enged, a gyerekek eldönthetik, megtervezhetik a következő lépéseket.
  • Ahogyan a mesékben, itt is van segítő eszköz és a cél elérését akadályozó tényező. A szél, ami a leveleket visszafújja bosszantó, de türelemre tanítja a gyerekeket. Nem annyira pörgős játék, lassacskán kerülnek a levelek a kosarakba és onnan a sünikre. Pont, ahogyan ősszel a fáról hullnak.

Sünálom fejlesztő társasjáték – MEGNÉZEM!

 

Kukacvadászat – A különleges memóriajáték!

Kelleresmayer KukacvadászatKülönleges memóriajáték, ami a gyerekek figyelmét, megfigyelőképességét és emlékezetét teszi próbára. Kipihent gyerekeknek ideális!

  • A többiek lépését is követni kell, nincs pihenés, lazsálás, amikor nem mi következünk. Ez alapján tudunk következtetni, melyik kártya alatt mi rejtőzhet, melyiket kell megkaparintanunk, hogy kukacot tudjunk gyűjteni és azt is meg kell terveznünk, hogyan lépegessünk oda.
  • Ebben a játékban a függőleges és vízszintes irányokkal is ismerkedhetnek a gyerekek, ami fontos és szükséges tudás a síkban, papíron történő tájékozódáshoz. Ha megnevezzük közben az irányt, segítjük a relációs szavak elsajátítását.
  • Kisebbeknek vonzó lehet az összeállított fán ülő kismadarakkal való játék, továbbá lehetőségük van a színek és árnyalataik megismerésére és ismerkedhetnek a számokkal is.
  • A dobókocka pöttyszámának megfelelő lépéssel alakul a mozgás-beszéd ritmusa, ami a számlálás alapja.

Jó lehetőség ez a játék a különböző korcsoportok együttjátszására, mindenki talál benne számára élvezetes szórakozást. Nagyon sokféle fejlesztési lehetőséget rejt magában.

Kukacvadászat fejlesztő társasjáték – MEGNÉZEM!

 

Mosómaci almája – Váratlan helyzet? Alkalmazkodj gyorsan!

Mosómaci almája keller és mayerSose egyél mosatlan gyümölcsöt! Ha már úgyis mosómedve vagy, mosd meg!

Ez a játék olyan gyerekeknek ajánlott, akik a váratlan helyzetekhez könnyedén tudnak alkalmazkodni, vagy ha mégsem, akkor majd itt megtanulják.

  • A játéktáblát alkotó kártyákat tetszőleges sorrendben körré alakítjuk. Ezek a mezők a játék során mozognak, a gyerekek által kicserélődnek, így a következő lépés nem kiszámítható, ami izgalmat visz a játékba.
  • Ebben a játékban is a gyerekekre van bízva, hogyan lépnek, melyik mezőket cserélik ki. Fejlődik ezáltal a logikus gondolkodás, az előrelátás képessége.
  • A piszkos almát meg kell mosni, ezt észben kell tartani és ha vizes mezőre lépnek, megfordíthatják az almájukat. A nyeréshez megfelelő számú tiszta alma szükséges, erre is figyelniük kell, számolni, mennyire van még szükség.
  • Van néhány tényező, ami akadályozza a cél elérését. Türelemmel kell viselni, ha a lesben álló kutya, vagy egy játékostárs a hátráltató. Nevetve is lehet versengeni, hiszen ez játék!

Mosómaci almája fejlesztő társasjáték – MEGNÉZEM!

 

Elveszett játékok – Irány a játszótér!

elveszett-jatekokEz a társasjáték a Szeretem az ovit! játékcsalád tagjaként jelent meg. A társasjátéknak külön kerettörténete van: a játszótéren hagyott játékainkat kell megtalálni és összegyűjteni, mielőtt hazaindulnánk.

  • A játéktábla nagy szabadságot kínál a gyerekeknek, mivel nincs meghatározott menetirány, mindenki olyan irányba léphet, ahogyan szeretne. A játékot izgalmassá teszi az is, hogy csillagot dobva bármelyik szabadon választott mezőre át is ugorhatunk a bábunkkal!
  • Találtam egy játékkorongot! Hogyan tovább? Amikor a játéktáblán haladva egy koronggal letakart mezőre érünk, akkor örülhetünk, hiszen megtaláltunk egy elveszett játékot! De vajon valóban a miénk? Fordítsunk fel, úgy, hogy a többiek is jól lássák. Ha a mienk, akkor vegyük fel! Ha a másé, akkor drukkolhatunk, hogy megjegyzi-e a helyét. Így a rövidtávú memóriára is szükségünk lesz!
  • A játékot még izgalmasabbá teszi a nagyító jel a dobókockán, amivel egy szabadon választott korongot mi magunk nézhetünk meg…

Elveszett játékok – MEGNÉZEM!

 

Túl az Óperencián – Játék a magyar népmesék világában!

tul-az-operencianEbben a játékban, mint ahogyan a magyar népmesékből már jól ismerhetjük, a cél nem kevesebb, mint az elrabolt királykisasszony kiszabadítása a sárkány várából. Hogyan mehet ez? Csakis úgy, ha útközben segítünk az arra rászorulóknak és elég kardot összegyűjtünk a sárkány legyőzéséhez!

  • A játékmező két részből áll. Az első rész a vándorút, amit többször is végigjárhatunk, hogy összegyűjtsük a királylány kiszabadításához szükséges kulcsokat és a sárkány legyőzéséhez szükséges kardokat. A játékmező másik része a vár, ahol a fenti eszközökkel felvértezve a megküzdhetünk a sárkánnyal. Nem sikerült elsőre legyőzni a sárkányt? Akkor bizony kipenderít minket a várból, de semmi baj, mert kezdhetjük a vándorutunkat elölről!
  • Jótett helyébe jót várj! – szól a népmesei tanítás. És valóban! Adott mezőkre lépve, ha rendelkezünk a szükséges eszközzel, akkor segíthetünk a kutyának (gézzel kötözve a sebesült lábát), az anyónak (vinni a rőzsét), az öreg koldusnak (pogácsát adva neki), a fészekből kiesett madárfiókának (létráról visszatéve a fészekbe), a roskadozó gyümölcsfának (kosárba szedve a gyümölcsét), a kemencének (kefével megtisztítani) vagy éppen az aranyhalnak (vödörbe tenni és visszadobni a vízbe).

A játék alkalmával a gyerekek igazán a népmese világába csöppenek. Megelevenedik a mese, aminek a főszereplői lehetnek! Van egy feladatuk, amiért felelősséget éreznek, és természetesen van egy ellenség, akit le kell győzniük.

Ez egy igazi családi társasjáték, aminek a játékideje kicsit hosszabb, a szabályai kicsit összetettebbek, de középső csoportos kortól bátran ajánljunk a család minden tagja számára!

Túl az Operencián – magyar népmese társasjáték – MEGNÉZEM!

 

Ha szeretnénk részesei lenni gyermekünk fejlődésének, tetten érni. ahogyan a gondolkodása egyre magasabb szinteket ér el, és kiszolgálni azt a természetes késztetését, hogy ügyesedjen, okosodjon és ezért elismerést kapjon, egyik legjobb eszközünk lehet egy jó társasjáték!

 

keller es mayer játékok teljes kínálatát eléritek a kelleresmayer.hu webshopban!

 

A fenti írást Návay Mónika óvodapedagógus, fejlesztő- és gyógypedagógus írta, a LurkóVilág felkérésére.