Enneagram karakterek: 1. – A jó kisfiú / jó kislány

enneagram-1karakter-jogyerek

Tekintsük át röviden az egyes karaktereket a gyerekeink szempontjából! (Későbbi számainkban ciklikusan vissza-visszatérünk majd az egyes típusokhoz, hogy megvizsgáljuk, melyik karakterrel hogyan tudunk optimálisan együttműködni, hogyan tudjuk belőlük a legtöbbet kihozni, és hogyan élhetjük túl a számunkra idegennek tűnő megnyilvánulásaikat.)

Őt úgy ismerhetjük, mint a tipikus jó kisfiút ? jó kislányt. Szélsőséges esetben nagyfokú pedantéria jellemezheti. Ragaszkodik az állandó napirendhez és a szülői következetességhez. Mivel a tökéletességre törekszik, ezért mindent addig csinál, amíg a maximumot ki nem hozza magából. Ő az a diák, aki éjfélig is képes fenn maradni, hogy minden feladatával végezzen. Még este bepakolja a táskáját, minden ceruzája szépen kihegyezve pihen a tolltartóban. Sokszor kínosan ügyel a ruhájára (egyes esetekben inkább nem is játszik pl. a homokozóban, nehogy piszkos legyen), és minden koszt azonnal eltávolít (sűrű kézmosás). A testi kontaktust láthatóan nem igényli, sőt, zavarba hozhatja, ha pl. az utcán puszilgatjuk. Furcsa lehet számunkra, hogy szinte soha sem dühös vagy nem hisztizik: inkább csak dünnyög, sziszeg, beszólogat vagy pikírt megjegyzéseket tesz.

Besnyi Erika, Enneagram szakértő, tréner, coach írása

A fenti írás a LurkóVilág nyomtatott magazin 2009. őszi (III.évf. 2.sz.) számában jelent meg. Feltöltés dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálra: 2009-09-08. 

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

További írások, amik érdekelhetnek!