Sarlós Boldogasszony napja: július 2., az aratás képletes kezdete… Úgy tartották, hogy Sar­lós Boldogasszony, az aratás édesanyja és király­néja gondoskodik a szegényekrõl és a madarakról. Az emberek a templom fala mellé támasztották az aratás eszközeit, hogy áldás legyen rajtuk, s maj­dan az aratáson. Mise, istentisztelet után szinte a fél ország népe énekelve indult a határba.

Ami az Ikrek havában szárba szökken, a Rák ho­nában kalászát, gyü­mölcsét­ kapja: ilyenkor cí­merét hoz­­za már a kukori­ca, virágját a mák, meg a krump­li, Isten terített asztalává vál­tozik a határ, amelyet körbeülhet a földi min­denek élõ nagy­csa­ládja.

Mária látogatása Erzsébetnél

A gyermekét váró Máriának Erzsébetnél, keresztelõ Szent János édes­anyjánál való látogatását ünnepeljük e napon. A mindenkori határ minden búzafeje ilyenkor nehézkes Mária, minden kalász-méhben élet simul, a Boldogságos Isten-anya, Babba gyermeke. Ez a nap adta alkalmát a szegények gondozásának és az anya­ság ünneplésének, mivel minden édesa­nyá­ban van Bol­dogasszony tu­laj­­don­ságából, az ön­feláldozó, ajándékba adott szeretetbõl.

Sarlós Boldogasszony a szegények és a szükségben szenvedõk gond­vi­selõje, a betegségben, fogságban gyötrõdõk pártfogója, a halottak oltalmazója. A várandós édesanyákra is õ vigyáz.

Sarlós Boldogasszony a népi hagyományban

E napon jóval napfelkelte elõtt há­la­adás zengett min­den falusi temp­lo­munkban, hogy a Jóisten megadta a mindennapi ke­nyér­nek valót, az „életet”, amelybõl jut a sze­gényeknek és az ég madarainak is. Úgy tartották, hogy Sar­lós Boldogasszony, az aratás édesanyja és király­néja gondoskodik a szegényekrõl és a madarakról. Az emberek a templom fala mellé támasztották az aratás eszközeit, hogy áldás legyen rajtuk, s maj­dan az aratáson. Mise, istentisztelet után szinte a fél ország népe énekelve indult a határba.

A nagycsaládokat ezen a hajnalon a nagyasszony, a család asszony-öregje vezette, s õ vágott három marok búzát sarlójával az érett gabona legszebbjébõl, s kötötte át piros szalaggal. E kicsi kezdõ kéve neve Jézus volt, ezt körbetérdepelve köszönték meg az Úrnak a termést. A Jézuskéve szalmája került Karácsonykor a születés asztala alá: Jézusnak Jézussal ágyaztak. Új vetéskor kimorzsolták belõle a szemet, és a vetõmag közé keverték, hogy az elvetett búzán is Isten áldása legyen. Néhol az aratás végén kötötték a Jézuskévét.

A régi idõkben, s még a XVIII. század­ban is az asszonyok arattak sarlóval, a férfiak kötözték a kévéket. Kalotaszegen ez a temetõben, a fejfákról is leolvasható: a férfiak fejfájára ekevasat, az asszo­nyokéra olvasót vagy sarlót festettek. Eleink hite szerint a Szûzanya arat, és a Fiára hagyja, hogy gyûjtsön, és a konkolyt a búzától elválassza.

A világ Világossága

„Mag, mag, búzamag, benne aluszik a Nap.” – szól a mondóka. És valóban, a világ Világossága ott van minden búzamagban, amelybõl a kenyér készül. Eleink a megszegés elõtt a kerek kenyér aljára késsel keresztet karcoltak, hogy ne csak a testnek, hanem a léleknek is a táp­lálója lehessen a kenyér.

Ebben az idõszakban nyílik a legtöbb féle-fajta virág, amelyek mind arról mesélnek, milyen gazdag a Nap földi kedve, de a virágok legnagyobb gyógyító erejét Nagyboldogasszony adja (augusztus 15.), amikor a gyógyító füvek, virágok gyûjtésének jön majd el az ideje. A régi ember életének megszabott rendje volt. A Mindenséghez illeszkedõ rendben, harmónikusan, egész-ségben járta útját. A keresztény ünneprenddel egybefonódó õsi ünnepkör részét képezõ Hétboldog­­asz­szony szent idõ hozta kitüntetett napjai alkalmat adnak arra, hogy mindenkiben megvalósuljon a Rend, a harmónia az élet dolgaiban, a természet és ember viszo­nyá­ban. Jó lenne ezt az utat újra megtalálni.

(Illusztráció: Bazsonyi Arany festõmûvész munkája)

Szóbontan: Kalász (forrás: Kolumbán SÁndor)

KALÁSZ – A kenyérgabona-féléknek, illetve a pázsitfûféléknek összetett füzérvirágzata, termése. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szláv] A KALÁSZ nem szláv szó, hanem magyar! Figyeljék meg, ha fordítjuk, mennyi csûrés-csavarást elvisel, és mégis mindannyi értelmes szó, melyek alapértelmükben kötõdnek egymáshoz: KALÁSZ, SZÁLKA, SZAKÁLL, SZÁLAK, KASZÁL. Ezek mind SZÁLKÁsak, és mind KASZÁLhatóak. A CzF Szótár ezt írja: „Jelent általán gabonafejet, melyben a gabonaszemek rejlenek; s azon SZÁLKÁs hüvelykék, melyek a szemeket zárják, toKLÁSZOK-nak neveztetnek. […] Némely tájakon kalásznak nevezik a törökbuza csövét is. Törökbúza v. kukoriczakalász. A müncheni codexben kalász szálka helyett használtatik. “Mit látod kedég a kalászt te atyádfia szemében, és a gerendát te szemedben nem látod?” […] Egyezik vele a tót: klasz.” Kiem. K.S. Nem kell hozzáadni semmit. De lehet elõvenni egy szlovák nyelvszótárt, és tornáztatni a szlovák nyelvet! Lám tud-e ennyi változatot a KALÁSZ szóra?

Mert ha tőlük volna…., akkor kétszer annyi bizonyíték van ott az eredetre…

A fenti írás a LurkóVilág nyomtatott magazin 2007. nyári (I.évf. 2.sz.) számában jelent meg.