A húsvéti időszakban, Szent György­ havában újra é­led a természet. Virágba borulnak a fák, a madarak fészket raknak, nászát üli min­den a teremtett világban. A természet ritmusával összhangban élő ember számára a hosszú téli időszak után az új élet kezdete jelentette a legnagyobb ünnepet.

A húsvéti időszak gazdag népi szokásvilágában felfedezhetjük az ember és környezetének teljes meg­újítását célzó tudatos törekvést. A városi ember számára ez napjainkban már csupán a ?húsvéti nagytakarítás? formájában maradt fenn, a népi szokásvilágban azonban ez magába foglalta a négy alapelem tavaszi ?megújhodását?, meg­szentelését is, amelyek harmo­nikus jelenléte magában hordozza az új élet születésének lehetőségét.

Föld elem:

A földek megszente­lése a határ­ke­­rülés hagyományában fe­dezhető fel, amikor is a nagypénteki és nagy­­szombati földeken való mun­ka­vég­zés tilalma után, Húsvétvasár­nap­ra virradóra bő termésért és bé­kesség­ért imádkozva és énekelve kivonult a falu lakossága a földekre. A határjárás egyrészt a föld és a jövőbeni termés mágikus védelmét, másrészt a birtokba vevés kifejezését szolgálta a tavasz kezdetén.

Víz elem:

A nagyszombat éjjeli ceremónia része az ?új víz? szentelése. Ezzel a vízzel keresztel a pap a jövő év nagy­szombatjáig, de ebből a vízből az otthonokba is került. A megszentelt vízből ?ittak egészséget? az emberek, ezzel mo­sakodtak meg, de adtak belőle a jó­szágoknak is.

A víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit az alapja a húsvéti locsolásnak is. Vala­mi­kor vízbevető hét­fő­nek nevezték Hús­vét hétfőjét, ami u­tal a locsolás egykori módjára. Ekkor a legények akár erőszakkal is a kúthoz hur­colták, majd vödörrel alaposan meg­locsolták az eladósorba kerülő leányokat, hiszen ők adják majd tovább az életet, őket kell ?életre lo­csolni?.

Szokás szerint három helyen lo­csol­ták meg a lányt: életre keltették szellemében (fej), lelkében (mellkas) és testében (szoknyája alá).

Tűz elem:

Húsvétkor a tüzet is ­?megú­jí­tották? a régiek. Nagy­csü­tör­tö­kön eloltották a tüzet, nagypénteken nem sütöttek kenyeret. A nagyszombati szertartás során szítottak ?új tüzet? a tűzszentelés szertartás alkalmával – hajdan ez volt az évben az egyedüli tűzgyújtó alkalom, ezt őrizték az év folyamán. Az első magyar összefüggő nyelvemléket, a Halotti beszédet őrző 12. századi Pray-kódex így emlékezik meg erről: ?…minden házban kioltva a régi tüzet, osszák szét az új tüzet a lakos­ság között?.

Levegő elem:

Népi hagyomá­nyainkban a levegő elem megtisztu­lását felfedezhetjük a harangok nagy­­csü­törtöki elhallgatása után a nagyszombati első harangozásban, amely a feltámadás örömhírét adja tudtul mindenki számára. Emellett nagy­szombaton az éj­féli harangszókor ki­nyi­tották az abla­ko­kat, hogy a tiszta, elő­készített otthonokba a friss levegővel e­gyütt beszálljon a hús­véti áldás.

A megújult ember képes szeretettel fordulni mások felé, és életre szóló barátságot kötni. Húsvét ünnepén föl­keresték egymást a rokonok, a harago­sok kibékültek egymással. A húsvé­tot követő vasárnap, Fehérvasárnap volt szokásban a komaválasztás, komatál-küldés, mátkálás. A nem vérrokon legények vagy lányok egész életükre testvérré fogadták egymást, a komaságot azonban min­dig egynemüek kötötték.

Húsvéti népi szokásaink szorosan egybefonódtak a keresztény hitvilággal, amely a 40 napos böjti felkészülési időszak után ekkor ünnepli Krisztus feltámadását.

Virágvasárnap (Húsvétvasárnap előtti vasárnap) Jézus Jeru­zsá­lem­be bevonulásának ünnepe. Ehhez a nap­hoz kapcsolódik a barkaszentelés. E napon volt szokás a zöld­ágazás – a lányok a tavasz behozatalának jelképeként zöld ágakkal, énekszóval vonultak végig a falu utcáin. A ?Bújj, bújj zöld ág? játék is ennek a napnak a szokása volt. Ismert még a kiszehajtás ? a telet jelképező felöltöztetett szalmabábut énekszóval vitték végig a falun, majd vízbe vetették, vagy elégették.

Nagycsütörtökön költötte el Jézus az utolsó vacsorát tanítványaival, majd ezen az éjjelen fogták el.

Nagypéntek Jézus keresztha­lá­lának és temetésének napja. Teljes a csönd e napon, szigorú böjti nap. Tojásfestés napja, amit hagyomá­­nyo­san csak pirosra festettek a lá­nyok – Jézus kiontott vére okán.

Nagyszombaton Jézus a sírban fek­szik, a várakozás napja.

Húsvétvasárnap virradón Jézus feltámadására, a halál felett aratott győzelmére emlékezünk. A nagy­szombat éjjeli szertartások már a feltámadás örömhírét hívatottak hirdetni. E napon vett magához húst a az addig böjtölő ember – innen ered a hús-vét elnevezés.

Olvasóink figyelmébe ajánljuk Czárán Eszter – Világnak Virága (www.vilagnakviraga.hu)című könyvét, amelyet cikkünkben felhasználtunk. A könyv magyar mű­velt­ségünket öleli fel napról-napra, ő­si szokásaink, meséink, játékaink, da­la­ink, mondáink, ünnepeink csokorba gyűj­tésével. Az évkörhöz kapcso­lódó rendszerű könyv két korosztálynak szól: a mesék, mondókák révén ó­vodásoknak és kis­iskolásoknak, mondáink, népdalaink alapján ?ko­moly? iskolásainknak.

 

Lőrincz Emese, alapító szerkesztő írása

A fenti írás a LurkóVilág nyomtatott magazin 2007. tavaszi (I.évf. 1.sz.) számában jelent meg.