Panka nagyon várja az óvodát. A nyár folyamán sokszor mellém kuporodott, és mondta: „Anya, dumáljunk az oviról, jó?” És akkor dumáltunk az oviról…
– Hogyan lesz Neked ez az ovi? – kérdem én.
– Jól.
– Reggel együtt elmegyünk…
– Igen.
– A folyosón átveszed a benti szandálod, adsz nekem két puszit és bemész az óvó nénihez…
– Igen. De meg is ölellek!
– Igen, az úgy nagyon jó lesz. Utána én elmegyek elintézem a dolgokat, és ahogy végzek jövök érted.
– Igen. Nagyon foglak várni…
– Igen, én is fogom várni, hogy újra találkozhassunk. De addig Te érezd magad nagyon jól! Sokat fogsz tudni játszani, aztán kaptok finom gyümölcsöt, kimentek az udvarra, aztán jön a finom ebéd… Aztán ha végeztem, sietek Érted és együtt hazajövünk.
Hát így dumáltunk mi az oviról. Őszintén, nyíltan, várakozással teli szívvel. Várjuk mind a ketten, de tudjuk azt is, hogy ez most valami új lesz. Új és kalandokkal teli.
