Gyermekszoba berendezés: Iskolakezdés

Sok gyermek szívesen tanul a konyhaasztalnál, étkező asztalnál, amire két fő magyarázat adható. Az egyik, hogy az étkezőasztal általában nagyobb és tágasabb, mint egy kisebb íróasztal, így azon kényelmesen szét tud pakolni a kisdiák. A másik pedig, hogy az étkező körül mindig van társaság. Ott az édesanya is gyakrabban rá-ránéz, beszélget, dicsér és bíztat, mint egy félreeső sarokban ülve.

Gyermekeim is szívesen szállják meg az étkezőasztalt leckeírás céljából, ami esetenként nem is okoz galibát. Viszont ez nem helyettesíti az íróasztalt, aminek nincs más funkciója, mint a tanulás, így mindig rendelkezésükre áll. Fontos emellett az is, hogy az íróasztalhoz megfelelő magasságú, lehetőleg háttámlás széket szerezzünk be (ne gurulósat!). Ezen kívül az íróasztal esetében van lehetőségünk arra, hogy ergonómiai szempontokat is figyelembe vegyünk.

Rend a lelke mindennek? – a tárolásról
A tanulósarok másik fontos funkciója a rendszerezett és átlátható tárolása az iskolai felszereléseknek. A tárolási funkciónak a legtöbb íróasztal meg tud felelni, de ha nincs módunk ilyet beszerezni, akkor egy jól elrendezett falipolc, kisszekrény és parafatábla kombinációja is jó szolgálatot tud tenni.

Minek kell helyet biztosítanunk?

  • tankönyveknek, amelyek között lesz olyan, amit csak az első, illetve amit csak a második félévben fognak a gyerekek használni. Ezeket is tegyük el jól, hogy kellő időben kéznél legyenek.
  • füzeteknek, amelyekből szerezzünk be pótdarabokat is, hogy a régebbi füzet betelésétől ne egy későbbi vasárnap este essünk kétségbe?
  • Keresünk egy alkalmas helyet az órarend kihelyezésére, hogy mindig szem előtt legyen. Erre a célra ideális egy kis parafatáblát felszerelnünk, amire akár egyéb iskola fontos papírokat, emlékeztetőket is kitűzhetünk (pl. étkezési csekket, születésnapi meghívók, osztály telefonlista, stb.)
  • vannak hetente hazakerülő iskolai felszerelések, mint a tornazsák, esetleg úszás felszerelés. Ezek tárolására legpraktikusabb fogast felszerelni, hogy mosás és szárítás után rögtön zsákba pakolva akaszthassuk fel a helyére. Így nem kell majd annyit nyomozni az elkallódó tornacipők, ruhák után sem.
  • érdemes beszereznünk egy jó minőségű asztalra szerelhető hegyezőt, amit évekig kiszolgálhatja az egész családot, akár a kistestvéreket is. Biztos jó szolgálatot fog tenni, tekintve, hogy várhatóan 2-3 naponta a tolltartó teljes ceruzakészletét hegyeznünk kell.
  • gyermekünk egészséges önbizalmához fontos a sikerélmény. Ha valamiből sikere lett, díjat vagy emléklapot nyer, dicséretet kap, vagy igen jól sikerül a felmérő, akkor legyen helye ezen ?trófeáknak? is, legyenek szem előtt, de persze nem útban. A gyermek, ha rájuk tekint, erősödik általuk és újabb eredményekre sarkallják őt.

Az én asztalom: az én felelősségem ? az én tanulmányaim: az én kötelességem

  • alakítsuk ki a rendrakási szokásokat, mutassuk meg kis elsősünknek, hogyan lehet gyorsan és jól rendet tenni és tartani munkaterületén. Ez későbbi munkájában is segíteni fogja őt.
  • Egy asztal- egy tulajdonos: ne használja a testvér is ugyanazt, ha egy mód van rá.
  • Egy saját íróasztal erősíti a gyermeket abban az érzésben, hogy fontos dolga, kötelessége lett, nagyfiú/nagylány lett, akire lám, komoly dolgot bíztak.

A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2011-06-21

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

További írások, amik érdekelhetnek!