Karácsony ünnepét betlehemezéssel, kántálással, bő-kovács játékkal és szentcsalád-járással várták advent heteiben.
A bukovinai székelyeknél kislányok jártak kántálni e napon:
„Paradicsom közepibe’
Aranysz?nyeg leterítve;
Azon vagyon reng? bölcs?,
Abba’ fekszik az Úr Jézus.
Bal kezibe’ aranyalma,
Jobb kezibe’ aranyvessz?.
Megsuhintja vesszejét,
Zeng a mez?, zúg az erd?.
Sosem láttam szebb term?fát,
Mint Úr Jézus keresztfáját,
Mert az vérrel virágozik,
S Szentlélekkel gyümölcsözik.”
(Bálint Sándor gyűjtése)
Az ünnep az éjféli szentmisével kezdődött, amelyet a karácsonyi asztal megterítése követett. Alá szalmát (Jézuskévét) tettek, amelyet a nyári aratás alkalmával kötötték meg, és eltették, hogy a karácsonyi asztal alá kerülhessen.
Mi kerül a karácsonyi asztalra?
Az ősi rendben körülült karácsonyi asztalon állt a lucabúza, közepében szentelt gyertyával. Ide került az aranyos vízben megmártott alma és a tört dió, amit mézbe mártogatva fogyasztottak el. Az asztalra kétféle rétes került: diós és mákos, amelyet később a kalács váltott fel. A karácsonyi vacsora része a hal is, mint az áldozatból támadt élet jelképe.
Honnan ered karácsony szavunk?
Karácsony a kerecsen (kerecsensólyom) szóból ered, ami a Fényhozó szent madarunk, a Turul neve. A székelyek kerecsensólymokat eresztettek e napon szabadon, a kunok pedig sólyomavatási ünnepet tartottak. A sólyomeresztés emlékét őrzi az éjféli mise alatt a templomban madarak eleresztése.
