Karácsony ünnepét betlehemezéssel, kántálással, bő-kovács játékkal és szentcsalád-járással várták advent heteiben.

A bukovinai székelyeknél kislányok jártak kántálni e napon:

“Paradicsom közepibe’
 Aranyszõnyeg leterítve;
 Azon vagyon rengõ bölcsõ,
 Abba’ fekszik az Úr Jézus.
 Bal kezibe’ aranyalma,
 Jobb kezibe’ aranyvesszõ.
 Megsuhintja vesszejét,
 Zeng a mezõ, zúg az erdõ.
 Sosem láttam szebb termõfát,
 Mint Úr Jézus keresztfáját,
 Mert az vérrel virágozik,
 S Szentlélekkel gyümölcsözik.” 

(Bálint Sándor gyűjtése)

Az ünnep az éjféli szentmisével kezdődött, amelyet a karácsonyi asztal megterítése követett. Alá szalmát (Jézuskévét) tettek, amelyet a nyári aratás alkalmával kötötték meg, és eltették, hogy a karácsonyi asztal alá kerülhessen.

Mi kerül a karácsonyi asztalra?

Az ősi rendben körülült karácsonyi asztalon állt a lucabúza, közepében szentelt gyertyával. Ide került az aranyos vízben megmártott alma és a tört dió, amit mézbe mártogatva fogyasztottak el. Az asztalra kétféle rétes került: diós és mákos, amelyet később a kalács váltott fel. A karácsonyi vacsora része a hal is, mint az áldozatból támadt élet jelképe.

Honnan ered karácsony szavunk?

Karácsony a kerecsen (kerecsensólyom) szóból ered, ami a Fényhozó szent madarunk, a Turul neve. A székelyek kerecsensólymokat eresztettek e napon szabadon, a kunok pedig sólyomavatási ünnepet tartottak. A sólyomeresztés emlékét őrzi az éjféli mise alatt a templomban madarak eleresztése.