Mint egy nagy család!

vegyes csoport

Óvodánk egyetlen, vegyes csoporttal működik. Itt a mindennapokat, élményeket, játékokat együtt, egyszerre élik meg a kicsik és a nagyok.

Nálunk a vegyes csoport előnyei gyakran megmutatkoznak. A nagyok anyáskodnak a kisebbek felett, segítenek nekik, útba igazítják őket. Sok- sok munkát levéve ezzel a felnőttek válláról.

Óvodánkban a Tevékenység központú Nevelési Program alapján folyik a „munka”. A napirendet, a heti rendet mind – mind úgy alakítottuk ki, hogy az a nap, a hét, az év minden percében a gyerekek igényeihez igazodjon. Itt az egyéni bánásmód elve nem kérdés. Valóban érvényesül nap – mint nap. Minden ovist saját magához képest fejlesztünk. 3 – 4 évig ügyelve arra, hogy az ismereteket elsajátítsa és nagycsoport végére elérje az iskolaérettség szintjét.

Mivel az óvodás elsődleges tevékenysége a játék úgy igyekszünk eddig is és ezután is, hogy a csoportszobában minél több játékeszköz legyen. Ezzel tudjuk sarkallni a gyerekeket a tartalmas, elmélyült játékra.

A mindennapi tevékenységek során mindig felhasználjuk a séták, kirándulások alkalmával gyűjtött gyümölcsöket, terméseket, leveleket. Ezekből kerül az élősarokba és lesz belőlük süni, bagoly, teknőc.

Kis falunk határa sok lehetőséget kínál a megismerésre: növény, állat, gyümölcs, természetvédelem, stb. Az ismeretszerzést mindig közvetlenül, séták, kirándulások alkalmával ejtjük meg. Így nagyobb az élmény. Ráadásul gyerekeink mozgásigényét is kielégítjük a kristálytiszta levegőn, a több színben pompázó virágok és fák közt.
Minden kicsinek meg nagynak ilyen tiszta levegőjű és gyönyörű környezetet adnánk ha megtehetnénk.

Hát ilyen a mi kis ovink benne a 11 kisgyermekkel, akik úgy élik mindennapjaikat ebben a közösségben, mint egy nagy család!

 

Lénárt Andrásné, óvodapedagógus írása

A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2012-10-25

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

További írások, amik érdekelhetnek!