Szerepjátékokról – Tűzoltó leszel, s katona

szerepjáték

A szerepjáték a gyerekek szabad játéka, amit úgy is nevezhetünk, hogy „mintha játék”. Ebben ő választja a szerepet, nincs játékvezető, senki nem irányítja a játékát, az teljesen spontán alakul, éppen ezért lehetőséget ad a gyermeki lélekben játszódó folyamatok megismerésére. A gyerekek e játék közben saját élményeikből választják ki és játsszák el azt a szerepet, ami számukra fontos, amit követhető mintának, eljátszandó eseménynek, vagy megoldásra váró problémának tartanak. A leggyakoribb szerepek a családjátékban: anyuka-apuka és kisbaba, a családi életen kívül megélt szituációk eljátszásában: orvos vagy boltos, a mesék világából: tündér, király-királylány, és még rengeteg más.

Szüleinkkel való kapcsolatunkban gyermekek vagyunk, de gyermekünkkel szemben mi vagyunk a szülők. Meg kell felelnünk a házastársi szerepnek, a munkahelyünkön az adott beosztásban főnökként vagy beosztottként kell viselkednünk. És még sorolhatnánk. Nincs is ezzel baj, hiszen ha mindenhol önmagunk tudunk maradni, akkor semmiféle meghasonlást nem okoz ez. Az óvodáskorú gyermekek (és gyakran még a kisiskolások) kedvelt játéka a szerepjáték, amely mint a legtöbb játék, túlmutat saját határain…

A szerepjáték hatása a gyermekre

  • anya- ill. apaszerepbe bújva készülhet jövőbeni szerepére, egyben ki is próbálhatja a szülői szerepet;
  • kijátszhatja magából a feszültségeket (pl. testvérek közti konfliktus, új testvér érkezése, anya munkába állása, valakitől elszenvedett igazságtalanság, stb.);
  • szavakkal megfogalmazhatatlan érzéseit mutathatja meg;
  • a büntetéstől való félelem nélkül kiélheti vágyait, elfojtott érzelmeit, indulatait levezetheti (pl. a testvérére haragszik valami miatt, de tudja, hogy nem bánthatja õt, ezért inkább a játékbabát üti meg);
  • bármilyen félelmet el- és kijátszhat, akár a másik szerepét felvéve (pl. ha fél a kutyától, a játékában lehet õ a kutya, ha fél a fogorvostól, belebújhat a fogorvos szerepébe);
  • felnőtt szerepbe bújva részesülhet a legtöbb gyerek által áhított „felnőttek világából”;
  • segít a nehezen feldolgozható élményei feldolgozásában, segít a lelki egyensúly megőrzésében;
  • ha valamilyen kellemes élmény érte, újra és újra eljátszva többször is átélheti azt (pl. állatkerti látogatás, nagyszülőkkel való találkozás).

Miben segíthet a szülőnek, nevelőnek a szerepjáték?

Szülőként, pedagógusként hatalmas lehetőség ez a játékfajta számunkra, hiszen folyamatos visszajelzést kapunk a gyermekről: vágyairól, élményeiről, társas kapcsolatairól, kommunikációs képességéről, beszédképtelenség, mindenről, ami őt foglalkoztatja. Elég, ha tapintatosan figyeljük, hogy kivel és mit játszik.

Abban az esetben, ha érezzük, hogy gyermekünkkel „valami nincs rendben”, de nem tudjuk az okát, csatlakozzunk játékába, hogy egy nyelvet beszélhessünk, és így jobban megértsük őt! A játék során együtt, a szereplők adta lehetőségeket kihasználva dolgozhatjuk ki megoldási stratégiánkat az adott problémára.

A szerepjátékok képességfejlesztő hatása

A szerepjáték rendkívül sok képességet, készséget fejleszt egyidőben: a képzeletet, a kommunikációt, a konfliktuskezelést, a megfigyelést, a problémamegoldó képességet, a társas kapcsolatokat, az alkalmazkodást.
Segítségével a gyermek megtanul azonosulni másokkal, beleélni magát mások helyzetébe, gyakorolja az együttélés szabályait. Általánosságban elmondható, hogy az értelemre, az érzelemre, a teljes személyiségre jótékony hatással van.

Varázsláda…

A szerepjátékhoz használt eszközök rendkívül széles skálán mozognak: lehet komplett jelmez, de lehet jelképes is. Egy sapka, kendő, táska, korona csodás átváltoztatásokra ad lehetőséget. A farsangi időszak végén gondoljunk arra, hogy a farsangi jelmez néhány kellékét érdemes eltenni, mert az év más napjain is szívesen „átváltoznak” a gyerekek.
A mi családunkban egész évben „forgalomban van” a törpesapkák serege, a tengerlépő cipő, a boszorkány és a királylányruha, a királyi palást, ami néha varázslóköpeny, és még sok apróbb-nagyobb kellék, amik szinte mindennap előkerülnek. Biztosítsunk helyet ezeknek az eszközöknek a gyermek játékai között, hogy bármikor szabadon bújhassanak vágyott szerepükbe!

 

A fenti cikket, a LurkóVilág felkérésére, Dr. Gőbel Orsolya, pedagógiai szakpszichológus írta

Kép forrása: mesedoktor.hu

A fenti írás a LurkóVilág nyomtatott magazin 2011. tavaszi (V. évf. 1.sz.) számában jelent meg. Feltöltés dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálra: 2012-06-27.

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

További írások, amik érdekelhetnek!