Adj király, katonát! – láncszakító játék

Szerző:
adj király katonát

Igazi tavaszi, szabadtéri, fiús játék, amely legalább 10, de akár 40 gyerekkel is játszható.

Adj király, katonát! játékszabály

A gyerekeket két csoportba osztjuk. Az egy csoportba tartozó gyerekek megfogják egymás kezét és a másik csoporttal szemben felsorakoznak. A két csoport között 10-20 lépés legyen a távolság, a rendelkezésre álló hely szerint.

A játék elején az egyik csapat átkiabál a másiknak: „Adj király katonát!
A másik csapat így válaszol: „Nem adunk!
Akkor szakítunk!
Szakíts ha bírsz!
Kit vársz?
Itt a védekező csapat megnevez valakit a támadó csapatból.

A megnevezett gyerek nekifut az ellenség láncának. Amennyiben át tudta szakítani a kézfogást, akkor az átszakított játékosok közül az egyiket átviheti magával a saját csapatába. Amennyiben „fennakadt” a kézfogáson, akkor oda kell beállnia. A játék az eddig védekező csapat támadásával folytatódik.

A játék akkor ér véget, ha az egyik csapatban csak egy gyerek maradt. A játék során ügyeljünk arra, hogy ne történjen sérülés egyik csapatban sem.

A játék változatai:
A két csapatban választhatunk egy-egy királyt is. A játék során, ha az egyik csapat királyát meg tudja nyerni magának a másik csapat, akkor az a játék végét jelentheti.

A mondóka Borsod megyei változata (Forrás: Forrai K.gy. 1952.):
Adj király, katonát, ha nem, pedig magad gyere át!

A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2013-03-08

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

További írások, amik érdekelhetnek!
Körjátékok

Körjátékok

Az énekes gyermekjáték térformatípusa. Egyéb elnevezése: kört fogás, körbeállás, kört kerítés. A gyermekek körbeállnak, így lépegetnek, ugrálnak vagy – ritkán – tánclépéssel haladnak. A körtagokon kívül egy vagy több különálló szereplője is lehet a játéknak, akik másféle mozgásokat végeznek, pl. táncolnak.

bővebben
Métázás

Métázás

A méta egy hagyományos magyar labdajáték, amelyet két, tíz-tizenöt főből álló, ütőkkel felszerelkezett – többnyire gyerekekből, diákokból álló – csapat játszik. A méta játék mai formájában a várháborúk emlékét őrzi. Eredetileg a városi iskolák, kollégiumok diákságának kedvelt játéka volt, amelyet idővel a vidéki települések ifjúsága is átvett.

bővebben