Fogbarát étrend

fogbarát étrend

Az óvódáskorú gyermekek között a 3-5 éves kor a legveszélyeztettebb fogszuvasodás szempontjából. Ezt a veszélyt jól kiválasztott fogkefe és fogkrém, valamint a helyes fogmosási technika elsajátítása mellett helyes étrend és táplálkozási szokások kialakításával kerülhetjük el jó esélyekkel.

Az alábbiakban Kálmán Márta dietetikus étrendbeli tanácsait olvashatjuk a fogak épségének megőrzése érdekében.

A fogszuvasodást a szájüregben maradt keményítő és a cukrok erjedése okozza. Ennek mértéke attól függ, hogy:

  • milyen gyakran adunk gyermekünknek magas szénhidráttartalmú ételt,
  • mennyi ideig marad az étel a szájában,
  • mennyi idő elteltével mossuk meg a fogát,
  • illetve hogy adunk-e vizet evést követően a gyermeknek, amely által a káros anyag koncentrációja csökken.

Kérdés tehát, hogy hová soroljuk be az édességet? A tiltás nem célravezető, mert ettől csak még vonzóbb lesz a gyermekek számára.

Az édesség fogyasztásánál azonban az alábbi szempontokat mindig tartsuk be:

  • Csecsemőkorban soha ne adjunk gyermekünk szájába mézbe, cukorba vagy lekvárba mártott cumit!
  • Nagyobb korban kerüljük a lassan oldódó édességeket (pl.: cukorka, nyalóka)!
  • Ne adjunk olyan édességet, amit egész nap eszegethet a gyermek, egyben kerüljük az étkezések közötti rágcsálást is!
  • Ne adjunk édes italokat, se cumis üvegbe, se csőrös pohárba, se pohárba (pl. cukrot tartalmazó gyümölcslé, cukros üdítő, cukros tea), ezek helyett inkább vizet adjunk szomjúság ellen!
  • Orvosság ( pl. köhögés elleni szirup) is tartalmazhat cukrot, ezért betegség esetén mindig fogmosás előtt adjunk belőle!

A sok tiltás után nézzük meg, hogy melyek azok az ételek, amelyek elősegítik a fogak egészségének megőrzését:

  • sajt, mert semlegesíti a száj pH-szintjét;
  • sovány hús, tej, tejkészítmények, mert a fehérjék fontos szerepet játszanak a csontosodás folyamatában, a kalcium és a foszforsók beépülését segítik a fogakba;
  • friss gyümölcs (nem cukrozva!)
  • zöldségfélék (paradicsom, uborka, sárgarépa, stb.) és olajos magvak, amelyek megfelelő mennyiségű vitamint és ásványi sót biztosítanak a fogak fejlődéséhez, egészségük megőrzéséhez.

Rágni, rágni, rágni…

A fogbarát ételek fogyasztása mellett beszélnünk kell még a rágás fontosságáról is, amely nem csak az erősebb fogakhoz, hanem az egészséges emésztéshez is vezet. A friss gyümölcs és zöldség rágcsálásával így kétszeresen is jót teszünk, ám a félrenyelés elkerülése érdekében fokozottan figyeljünk arra, hogy gyermekünk ne szaladgálva fogyassza azokat!

Esti folyadékok?

A másik nagyon gyakori probléma az, hogy az esti fogmosás után elfogyasztott tea, kakaó, gyümölcslé és a többiek gyakorlatilag egész éjjel „pácolják” a fogakat a cukorban, így a legalaposabb fogmosás dacára elkezdődik a fogszuvasodás, jellemzően a felső metszőfogakon, majd a felső, később az alsó tej rágófogakon. Ezért aranyszabály, hogy az esti fogmosás után már csak vizet fogyasszunk mi magunk is, és gyermekeinket is csak vízzel kínáljuk.

 

A fenti írás a LurkóVilág nyomtatott magazin 2009. tavaszi (III.évf. 1.sz.) számában jelent meg. Feltöltés dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálra: 2010-06-05.

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

További írások, amik érdekelhetnek!
Fogváltás

Fogváltás

Az 5-6 éves kor körül kezdődő fogváltás során a 20 tejfog szép lassan kiesik, és helyükbe összesen 32 maradó fog lép. A fogak előtörési sorrendjében egyéni eltérés lehetséges. Számíthatunk rá, hogy azoknál a gyerekeknél akiknek korán bújtak az első tejfogak, valószínűleg a maradók is hamarabb tőrnek elő.

bővebben