Fordulj, kicsi szék…

fordulj kicsi szék

A hagyományos őszi munkák végeztével beköszönt a téli csendesebb időszak, helyet adva sok szép ünnepünknek, népi hagyományainknak. Végre jut idő a ház körüli és a belső munkákra, összejövetelekre, fonókra, guzsalyasokra…

Az idősebbek a szokásos házi munkák mellett szőttek-fontak, összejártak a fonókba, közösen dolgoztak, énekeltek, meséltek, így jobban telt az idő. A termőföld is megpihent, az állatok téli szállásukon várták a tavasz beköszöntét. A kisebbeknek is megvoltak a maguk fonói-guzsalyasai, a lányok például a felnőtteket utánozva összegyűltek, dolgoztak, gyakorolták az ellesett fogásokat, énekeltek, tréfálkoztak, kibeszélték a fiúkat, de egyben várták is, hogy azok betoppanjanak a fonóba. Ha ez megtörtént, előbb-utóbb sort kerítettek játékokra, még táncra is. Jó előkészítője volt ez a későbbi párkeresésnek, párválasztásnak. A ?Fordulj, kicsi szék” játékot kifejezetten fonókban játszották, a mai óvodások is érdeklődve figyelik, szívesen részt vesznek benne.

Fordulj, kicsi szék c. játék leírása

A Fordulj kicsi szék (vagy sísülj kicsi szék, székelyesen vagy csángósan) játékban egy gyermek ül egy kis széken, háttal a többinek, akik mondják:

– Fordulj, kicsi szék! 

Az válaszol:
– Nem fordulok.
– Meddig?
– Keddig.
– Mire vársz?
– Csókra.
– Kitől? 

A széken ülő mond egy nevet, aki odamegy és megcsókolja, a kicsik adnak egy puszit. Helycsere után folytatódhat a játék elölről.

 

A fenti cikket, a LurkóVilág felkérésére, Tündik Tamás néptáncoktató írta.

A fenti írás a LurkóVilág nyomtatott magazin 2011. téli (V.évf. 3.sz.) számában jelent meg. Feltöltés dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálra: 2012-12-05. 

 

Fordulj kicsi szék

Koreográfia: Brezovszki Roland, Tájegység: Szilágyság, Kísér: a Méta zenekar

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

További írások, amik érdekelhetnek!