Hogyan is viszonyul egymáshoz ez a két fogalom? A Karácsony mint pozitív érzelmekkel tarkított események sorozata, amit örömteli várakozás előz meg, hogyan hozható össze egy olyan állapottal, mint a stressz, amely alapvetően egy feszültségekkel járó negatív színben feltüntetett emóció?

Érdemes elemezni az egyik legnépszerűbb és legmeghittebb ünnepünket ebből a szempontból is, mert talán jobban megérthetjük saját és a környezetünk váratlan reakcióit, kimerültségét vagy szeszélyességét az ünnepek tájékán.

Először is fontos megjegyeznünk, hogy a stressz nem feltétlenül negatív fogalom, Selye János híres stressz-kutatót idézve: „A stressz az élet sava-borsa.” Valamilyen szintű stressz mindenképp szükséges az életünkben, mert ez fókuszálttá teszi a figyelmet, energetizál, motiválttá tesz.

Minden olyan esemény stressz keltőnek tekinthető, amely kizökkent a megszokott életvitelünkből, átrendezi a napi rutint, felborítja a meglévő rendszert.

Ilyen értelemben a Karácsony számos olyan élethelyzetet rejt magában, amely eltér a megszokottól, vagyis tervezést, szervezést, előre gondolkodást igényel, na és persze intenzív fizikai megterhelés is egyben (vásárlás, sütés-főzés, vendégek fogadása stb.).

Amennyi örömteli pillanatot rejt magában ez a néhány nap, azzal jár, hogy elég sok áldozatot is kell hoznunk érte. Mivel az áldozathozatal természetes része az ünnepre való készülődésnek, ezért érdemes mérlegelnünk, hogy mennyi terhet vegyünk év végére a vállunkra. Fontos, hogy ne vesszünk el a teendőkben, és reálisan az adott élethelyzetünkhöz alakítsuk az ünnepet.

15 éve ugyanaz a forgatókönyv? Frissítsünk!

A Karácsony a legtöbb család életében megszokott forgatókönyv szerint zajlik, melynek során tudjuk előre, hogy mikor jön a Jézuska, milyen ételek kerülnek az asztalra, melyik napon látogatunk rokonokat, vagy fogadunk vendégeket. Sok esetben viszont ezek a hagyományok annyira rögzültek, hogy meg sem kérdőjelezzük a létjogosultságukat, még akkor sem, ha nekünk éppen nem ez a legkomfortosabb változat. Tisztázzuk előbb magunkban, és a saját családunkkal, hogy mit szeretnénk, és – a környezeti igényeket is figyelembe véve természetesen -, legyen egy-két olyan momentum, ami csak a miénk!

A hagyományok nagyon szépek, jó, ha továbbviszünk belőlük elemeket, de azt se felejtsük el, hogy a kor és az életünk is változik, valamint a távolságokat is tartsuk szem előtt! Nem biztos, hogy az érzelmileg és fizikailag amúgy is túlterhelt időszakra célszerű tervezni egy hosszú utazással járó rokonlátogatást, amit az év eseménytelenebb hétvégéin is megejthetjük… Lehet, hogy nincs szükség annyiféle ételre sem az ünnepi asztalon, ha azzal jár, hogy a család női tagjai árny-arcot öltenek a gyertyagyújtásra. Egyik ismerősöm mesélte, hogy 3 éves kislánya Karácsony napján milyen jóízűen falatozta a kolbászos kenyeret, miközben a finomabbnál-finomabb sültek ott virítottak az asztalon.

A lényegre összpontosítsunk! Mi a fontos?

Gondolkodjunk úgy, hogy az ünnep van értünk, (mi pedig egymásért) és nem mi vagyunk az ünnepért! Tegyük különlegessé a magunk módján, készüljünk rá, gondolkozzunk előre, de adjunk helyet a spontaneitásnak is, mert sokszor ebben rejlik a lényeg. Ha apa káromkodik miközben a karácsonyfát faragja, akkor nevessünk rajta egy jót!Odaég az étel, vagy a gyerek ruhája összekenődik? -Ettől még ugyanúgy örülhetünk egymásnak!

A stresszből saját magunknak annyit generáljunk, amennyitől lelkesedésünk a pozitív tartományban marad. A többit sajnos úgyis hozzáadja az élet, ezért tartalékoljunk energiát!

Sokan mondják, hogy a Karácsony a gyerekekről szól, és igazán értük, miattuk van értelme ennek az ünnepnek. Részben egyet is értek ezzel a véleménnyel. Azonban mi szülők vagyunk a család pillérei, legalább annyira megérdemeljük, hogy rólunk is szóljanak a meghitt pillanatok, megjelenjenek a mi kívánságaink is. Hiszen, ha családtagjaink éppen rajtunk nem láthatják a lelkesedést, ha nem vagyunk képesek a fáradtságtól vagy idegességtől közvetíteni feléjük a szeretetet, az ünnep igazi fényességét, akkor a körítés semmit sem ér…

 

A fenti cikket, a LurkóVilág felkérésére, Karner Beáta, tanácsadó szakpszichológus írta.

A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2012-12-11