Madarak éjszakája Csongrádon

Madarak éjszakája

Május 10-én este a Madarak és Fák Napja alkalmából ?Madarak éjszakája? címmel rendezett programot a Fő utcai Platánfa Óvoda (ZÖLD ÓVODA) óvodásai és szülei részére a Környezet-és Természetvédők Csongrád Városi Egyesülete, és az óvoda nevelői közössége.

Az óvoda előtt gyülekezve sok szülő-gyermek és óvónő kíváncsian várta a közös sétát az ismert utakon.
Deák József egyesületi elnök és Molnár László a KNP Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre szakmai vezetésével végig sétáltunk az óvodától a Fő utcai platánfasoron,a Dózsa György téri és a Szentháromság téri parkban, valamint a Serházzugi Holt- Tisza partján.
Utunk során megfigyeltük a területen látható madarakat, több madárfajt a hangjuk alapján
azonosítottunk be, természetesen a szakemberek segítségével. A Dózsa György téri parkban, a magas fenyőfa egyik ágán, sokáig csodálhattuk egy feketerigó énekét, és a jó szeműek, a látványát is. Tovább sétálva,a nagy parkban, területvédő feketerigó csattogó, figyelmeztető hangját is hallhattuk. A Bökényaljon, gólyafészek alatt sétálva jutottunk el a Holt-Tisza partjára, ahol erdei pintyek, nádirigók és a fülemülék hangját is lehetett hallani. Látni sajnos már nem láthattuk őket, hiszen időközben besötétedett.

A madárhangok megfigyelése mellett bemutatásra kerültek az útvonalon előforduló leggyakoribb és időskorú fafajták is. Vezetőnk Molnár László, utalt a fák és a madarak jelentőségére, az ezeket veszélyeztető tényezőkre, ami azért is fontos, hiszen pályázunk a Madárbarát óvoda címre, és szeretnénk minél több ismerettel rendelkezni.
A programon – amely része volt a Platánfa Óvoda környezetvédelmi témahetének- közel 100
fő vett részt, még a szomszéd városból – Szentesről is érkeztek érdeklődök. A közös séta emlékére a gyerekek, az év madarát ábrázoló könyvjelzőt kaptak.

Az egyesület és az óvoda kapcsolata ezzel nem ért véget, a továbbiakban is szervezünk közös
sétákat, megfigyeléseket a természetbe, és számítunk madárbarát programunkban a szakértők szakmai segítségére.

Kovácsné Czombos Zsuzsanna, óvodapedagógus írása

A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2012-12-10

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

További írások, amik érdekelhetnek!
Madárbarát Bóbita csoport a Patakparti óvodában

Madárbarát Bóbita csoport a Patakparti óvodában

Az Ajka Városi Óvoda Helyi Nevelési Programjában kiemelt helyet kap a külső világ tevékeny megismerésére nevelés. A kisgyermekek nevelésében nagy hangsúlyt fektetünk környezetük megfigyelésére, megszerettetésére, megóvására- a környezetvédelemre. A külső világ tevékeny megismerése az óvodai nevelés egész folyamatában érvényesül. Csoportunk mindennapi életében fontos szerepet kap a madarak megfigyelése, gondozása, s ezt már évek óta, mint ?Madárbarát csoport? végezzük.

bővebben