A báboknak a magyar népszokásban is régre visszanyúló történetük van.
Télűző népszokás a báránybőrbe bújt, álarcos farsangvégi karnevál, a busójárás, ami Kisfarsangtól Farsangtemetésig, azaz Húshagyókeddig tart. A jelmezbe öltözött emberek ilyenkor ijesztő ruhákba bújnak, hangos kiáltással és kürtszóval járják végig az utcákat, hogy ezzel is elijesszék a telet. Az ünneplés végén elégetik a tél halálát jelképező szalmabábut.
Ennek hagyományát Mohácson nézhetjük meg, 2010-ben február 11. és 16. között.
Betegség és télűző szokás a virágvasárnapi kiszejárás is, amely során a szalmából készült kiszebábut a lányok énekszóval vittek végig a falun, majd a falu végén vízbe vetették vagy elégették azt. A kiszebábu öltöztetéséhez és mozgatásához is számos hiedelem kapcsolódott.
Drégelypalánkon úgy hitték, hogy akik öltöztetik a bábut, azok még abban az évben férjhez fognak menni, míg Ibolybalogon az a hiedelem élt, hogy amelyik faluvégről viszik a bábut, onnan hamarosan férjhez mennek a lányok. Ha véletlenül visszafordult a bábu, attól tartottak, hogy visszajön a betegség a faluba.
Az adventi időszak Európa-szerte legismertebb népi hagyománya a Jézus születését felelevenítő népi játék, a betlehemezés. A hagyomány sajátos formája a „bábtáncoltató betlehemezés”, amikor a szereplőket bábok helyettesítik. A bábjáték színpada templom vagy jászol alakú, az egyszerű bábokat a bábtáncoltató betlehem alsó részén vágott járatban alulról mozgatják. Szereplői közt megtaláljuk az angyalt, ördögöt, Heródest, kéményseprőt, a halált, a pásztorokat, egy női figurát (neve néha Jutka Marinka) és egy adományokat gyűjtő bábot (dékán, Kismiklós).
A bábtáncoltató betlehemezés többnyire élő szereplőkkel előadott betlehemezéssel együtt kerül előadásra.
Lengyel Katalin, alapító szerkesztő írása.
A fenti írás a LurkóVilág nyomtatott magazin 2009. téli (III. évf. 3. sz.) számában jelent meg. Feltöltés dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálra: 2009-11-28.
