Ahhoz, hogy gyermekeink a későbbiekben jól megtalálják saját helyüket az életben, fontos, hogy a mesék, dalok, játékok már gyermekkorban a helyükre kerüljenek, időkörben és térben egyaránt. Ugyanis ezeknek is megvan a maguk helye és ideje, (éppen úgy, mint a nyári nyaralásnak és a téli síelésnek) amit eleink kiválóan ismertek és alkalmaztak. Nézzük meg most, hogy az évkörhöz illeszkedően, Szent Mihály havában milyen játékokat érdemes játszani! Ezeket gyermekeink a helyén raktározzák el, tehát életükben helyére kerül általuk a világ egy kicsiny darabja.
Szólások: Esik eső csepereg, sárga levél lepereg, Elmúlt a nyár itt az ősz, szőlőt őriz már a csősz
Mesék: A három kívánság, Igazság és hamisság, Szélike királykisaszszony
Versek: Sarkady S.: Ősz, Édes ősz, Csanádi I.: Őszköszöntő, Weöres S.: Bújócska, Gazdag E: Megérett a kukorica, Devecsery G. Október
Játékkészítés: töklámpás és csuhébaba készítése, hangszerkészítés termésekből (diópengető, lopótökcsörgő), fejdíszek készítése (korona, párta, kalap), tarisznya szövés.
Zenehallgatás: A juhásznak, Én elmentem a vásárba, Hullik a fáról, Menyasszony, vőlegény
Játékok:
A kismanók: A gyerekek körben helyezkednek el, az irányító a kör közepén. A tündér a kör közepén tartja a varázspálcát, amelynek a kismanóknak engedelmeskedniük kell, tehát ha a tündér leereszti a pálcát, akkor a manók leguggolnak, leteszi a pálcát jobbra vagy balra, a manók abba az irányba mennek vagy futnak, amelyet a pálca jelöl. A tündér felemeli a pálcát, a manóknak olyan cselekedetet kell végrehajtani, amelyet a játék elején kijelöltek, pl. egyik lábon egyensúlyozni, megérinteni a talajt csupán kézzel és fél lábbal, stb.
Variáció: ugyanez a játék úgy, hogy amikor a pálca leesik, a manók egy adott hely felé futnak. Az első odaérkező lesz a tündér.
A gördülő híd: Négy oszlopos sorban állnak a gyerekek egymás vállát fogva és terpeszállásban. Az oszlop első gyereke a mögötte lévő lábai között végigkúszik, és utolsónak beáll. Játék közben mindenki ugyanezt a feladatot végzi. Amikor az első játékos újra visszakerül az oszlop élére, a játéknak vége.
Bővebb ismeretet a rovat cikkéhez felhasznált könyvekből kaphatnak: Civilizáció és kultúra, gyermekközpontú nevelés az organikus kultúra jegyében (Keszthely, Életfa Alapítvány 2000) Molnár V. József: Kalendárium (A könyv megvásárolható: Molnár Zoltán, Tel: 20/4488-699) Czárán Eszter: Világnak virága (Részletes ismertető és megrendelés: www.vilagnakviraga.hu)
Lőrincz Emese, alapító szerkesztő írása
A fenti írás a LurkóVilág nyomtatott magazin 2007. őszi (I.évf. 3.sz.) számábanjelent meg. Feltöltés dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálra: 2009-09-29.