Nagy csigavonalat rajzolunk a földre, minél nagyobb a rajz, annál tovább tart a játék. Bevonalkázzuk kis területekre az egészet, hogy kockákat kapjunk, melyekbe sorba kell ugrálni.
Az első játékos fél lábon indul kívülről befelé, vigyázva arra, nehogy a vonalra lépjen. Ha a középpontba ért, leteheti a lábát pihenni. Visszafordulva ismét végigugrál a vonalak között, míg ki nem ér. Ezután háttal fordulva a csigának követ dob rá. Amelyik kockára esett a kő, az lesz a háza. Ide már csak ő léphet be. Végül az győz, akinek a legtöbb háza van. Aki hibázik, félreáll, és a következő játékosnak adja át az ugrálás jogát.
A csiga ugróiskola egyszerűbb változatát dobókő nélkül játsszák. A csigavonal formájú ábrán fél lábon be kell ugrálni a kör közepéig, ott le lehet tenni a másik lábat is, megfordulni, majd ismét fél lábon kiugrálni. A kockákra osztott téglalapban a számok sorrendje szerint ugrálnak, először páros, majd fél lábbal. Aki vonalra ugrik, átadja helyét a következő játékosnak.
A nehezebb változatot dobókővel játsszák: ez általában lapos kavics vagy cserépdarab. A játékos a kavicsot bedobja az ábra első kockájába, majd fél lábon végigugrálja az egész ábrát. Visszafelé szintén fél lábon állva lehajol a kőért és fölveszi. Amikor kiért, van egy iskolája. Ezután a következő kockába dob. Ha már mindegyikbe dobott, és mindegyik iskolát kijárta, háttal dob, és amelyik kockába a kő esik, az az ő vára: ott ő mindkét lábát leteheti, a többi játékosnak azonban át kell ugrania. A játszó akkor \”bukik meg\”, ha vonalra lép vagy dob, belelép másnak a várába, vagy leteszi a másik lábát is, esetleg a kavics nem a megfelelő kockába esik. Ilyenkor át kell adnia a helyét a következő játékosnak. Ha legközelebb sorra kerül, ugyanabba a kockába dob, mint amikor elrontotta. Addig játsszák, míg az összes kockát el nem foglalják, s az győz, akinek több vára van.
A játékot különféle módon lehet nehezíteni. Játsszák például úgy, hogy a követ nem kell fölvenni, hanem visszafelé kockáról kockára egy lábbal végig kell rugdalni. Ez igen nehéz, mert sem a kőnek, sem a lábnak nem szabad vonalra kerülnie. Van olyan változat is, hogy miután végigjárták az összes iskolát, dobás nélkül különféle módokon ismét végig kell ugrálni az ábrát, s csak utána lehet várat szerezni. A kezes például az, amikor kézfejükre vagy nyitott tenyerükre teszik a követ, a lábasnál lábfejükre, a fejesnél fejük tetejére.
Kozma Andrea, a „Magyar Nyelv” szerkesztőjének közreműködésével.
A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2013-01-28
