Veszteség feldolgozás óvodás korban – költözés, válás

Az óvodáskorú gyermekek számára a veszteség válság. A megélt válság-helyzetek előterében sokszor nagyon hasonló tüneteket láthatunk. Döbbenet, levertség, fájdalom, félelem, szorongás és értetlenség. Olyan tünetek jelenhetnek meg, amik nagyobb védelemre, odafigyelésre ösztönöznek bennünket, szülőket, mint pl. az átmeneti ágybavizelés, alvási, étkezési nehézségek.

A válás
A vágyott családkép / helyreállítási kísérlet

Singer Magdolna (2010) azt írja, hogy a ?válás érzelmi és fizikai megterhelése meghaladja még a házastársunk halála által okozott szenvedést is. Nehezebb a gyászfeldolgozás is. A válás esetében ugyanis mindenki életben marad, kivéve a házasságot…”

A válás gyermekszemmel érthetetlen, sokszor haragot, dühöt, félelmet, vagy visszahúzódást vált ki. Megjelenik a ?kiszerettetek belőlem”, vagy a ?nem voltam elég jó” érzése. Ugyanúgy, ahogy a halál utáni gyászfeldolgozásban, itt is megfigyelhetők a megküzdés szintjei: a tiltakozás, a tagadás, a düh, az alkudozás, majd hosszú idő után az elfogadás. Több kutató megerősíti, hogy körülbelül 2 év az az idő, amíg a feldolgozás békésebb szakaszba ér.

gyermeki gyász

Egy kisfiúra gondolok, aki elkeseredett harcot vívott azért, hogy napjával átmelegítse a szüleit, és újra összekösse őket. Az 5. rajz a válás időszakában készült, nagyon jól látható a teljes elkülönítés, az anya is (balra), az apa is (jobbra) külön házakban élnek, messze egymástól. Ő apánál látható, bár ebben az időszakban (is) az édesanyánál él. Sohasem mondott le békítő szándékáról, de vágyait a ?realitáshoz” igazította.

gyermeki gyász

 

Kívánságai a képzeletbuborékokban jelennek meg (6. rajz) egy két éves feldolgozási periódus után. ?Az első képzeletemben vannak a titkok, amik érdekelnek. A második már a folytatás, itt anyával vagyok, a harmadik pedig a házunk. Itt már teljesül a kívánságom, együtt vagyunk bent a házban, apa, anya és én.”

Költözködés/ óvodaváltás

költözködés, az óvodaváltás, de akár a csoportváltás is jelentős stressz-faktor a gyermekek életében (is). A gyerekek nagyon szeretik
a kiszámíthatóságot, a stabilitást, a sok történés hátterében jelen lévő nem-változást.Sokszor nehéz az elszakadás veszteségét feldolgozni, a megszokott hely, illatok, terek elhagyását, de főképp a kialakult barátságokból, bizalmi kapcsolatokból való kényszerű kilépés terheli meg őket. Ők maguk sem hiszik, hogy ?lesz majd másik barátod!”, jó lesz a másik csoportban is, hacsak, nem egy lehetetlen helyzetből érkeznek meg.

gyermeki gyász

A 7. rajznak azt a címet adta a rajzoló kislány: Az elszáradt barátvirág. Aztán hozzáfűzte: ?…a régi óvodára gondoltam, meg az ottani barátnőmre.”. A sokadik költözködés után került a kislány az akkori csoportjába. Nehezen talált új barátokat, és sokáig fájlalta, hogy ?elszáradt” a régebbi barátsága.

Egy kisfiú is a korábbi óvodai társára emlékszik, miközben gyönyörűen megtalálta társát az új csoportban is. A két jelentős barátság ihlette ezt a rajzot (8. rajz), öröme, vidámsága csak e kettő hasonló érzelmi töltéséből fakadhat.

gyermeki gyász

“Itt az én ötéves születésnapom, és ez olyan-olyan jó volt! Hát, pont ötéves voltam, még a másik oviban, és akkor, lett egy nagyon-na-
gyon jó barátom. És képzeld, eljött a születésnapomra, és én olyan boldog voltam, hogy végre van egy ilyen igazi barátom, olyan, mint itt is…”

Mi, felnőttek nagyon sokat segíthetünk a gyermekünknek a változásokban. Segítségükre van, ha a fő változáson kívül nagyon sok minden nem változik, mint a szokások, ételek, a mindennapi ritmusok. A változások fő elsimítója a felnőtt, mintájával, megküzdési stratégiájával igazi példát adhat, hogyan lehet ?ennyi nehézséggel” megbirkózni. A gyerekek, a társak segítsége csak ezután érkezzen, érkezik. Katalizátorként kell segítenünk a gyerekek egymás felé fordulását, és semmilyen körülmények között sem szabad kiszolgáltatni egymásnak őket.

Minél ?elveszettebb” az újonnan érkező, függetlenül attól, hogy ő már nagycsoportos, mindaddig szüksége van a felnőtt segítségére, amíg meg nem találja a helyét.

 

A LurkóVilág felkérésére, Dr. Gőbel Orsolya, pedagógiai szakpszichológus, a Varázsjáték foglalkozásaink vezetőjének írása 

A fenti írás a LurkóVilág nyomtatott magazin 2011. tavaszi (V. évf. 1.sz.) számában jelent meg. Feltöltés dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálra: 2012-10-22. 

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

Játékajánló

Csatlakozz Te is!

További írások, amik érdekelhetnek!