Víz, víz, tiszta víz…

víz fontossága

Az ajkai Katica Óvodában nagy hangsúlyt fektetünk a környezettudatos életmód kialakítására. A Víz Világnapját Óvodánkban minden évben kiemelten fontosnak tarjuk, és hisszük, hogy már ilyen kicsi korban meg kell tanítani a gyermekeknek a víz fontosságát, értékét.

Közel két héten át gyermekeinkkel különböző tevékenységek keretében jártuk körbe a víz tulajdonságait, felhasználhatóságát.

  • Készítettünk tablókat Magyarországon élő vízi állatokról, növényekről.
  • Gyűjtöttünk vízzel kapcsolatos találós kérdéseket
  • kóstoltunk különböző ízesítésű vizeket.
  • Megnéztük, melyek azok a tárgyak amik elsüllyednek a vízben, megbeszéltük ennek okait.
  • Különböző kísérleteket végeztünk növényekkel.
  • Megismerkedtünk a vízi közlekedési eszközökkel, azok tulajdonságaival.
  • Hajtogattunk papírhajókat, készítettünk parafa dugóból tutajokat, színes halakat festettünk buborékfújás technikával, kavicsokat festettünk.
  • Az újrahasznosítás elvét is figyelembe véve műanyag palackokból buborékfújót készítettünk.
  • Elsétáltunk az városi Csónakázó Tóhoz, ahol megtekintettük és megetettük a kacsákat. Kavicsokat szedtünk,melyekből másnap saját tavat építettünk a szőnyegen.
  • Zenés- mozgásos percek keretén belül táncoltunk a csobogó patak hangjára, majd hirtelen háborgó tengerré változtunk mind ezt különböző leplek, anyagok segítségével.
  • Horgászboltba is ellátogattunk, megismerkedtünk a halászáshoz szükséges eszközökkel, peca botokkal, majd visszatérve csoportunkba elkészítettük a saját kis horgász felszerelésünket. Miután kifogtuk az arany halat, mindenki kívánhatott egyet a halacskától, majd jelképesen visszaengedtük a folyóba.
  • Majd a hét zárásaként ellátogattunk a tanuszodánkba, ahol a vízhez szoktatással ismerkedhettek meg gyermekeink.

 

Igazán tartalmas két hetünk volt arra, hogy gyermekeinkkel megismertessük a legdrágább kincsünk hasznosságát, értékét és tulajdonságait!

Nagyné Bauer Tünde
Kovácsné Marton Lívia
óvónők

(L.E. szerk: Úgy látom, nem csupán a fizikai érzékelésre koncentráltak az óvónők, hanem alaposan megmozgatták a gyerekek elméjét is a vízzel kapcsolatban, továbbá a víz különféle hangjaira történő figyelem ráirányítással a lelküket is! A testi-lelki-szellemi részek elérésével az egyensúlyt, az EGÉSZ-séget érték el egyik alap-elem, a víz révén.)

 

Kovácsné Marton Lívia, Óvodapedagógus írása

A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2013-04-03

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

További írások, amik érdekelhetnek!
A víz világnapja ovisokkal

A víz világnapja ovisokkal

Óvodánk 2013-2014-es nevelési évtől kapta meg a megtisztelő „Zöld Óvoda” címet. Eddig is kiemelten foglalkoztunk a környezeti neveléssel, a természet megismerésére, tiszteletére neveléssel, a környezetvédelmi magatartásformák és attitűd megalapozásával, de a ?Zöld Óvoda” program keretein belül még hangsúlyosabb szerepet kap. Igyekszünk a gyermekeket minél közelebb vinni a természethez.

bővebben