Idén ősszel megtelt az óvoda udvara, sokan elfogadták a meghívásunkat a kellemes őszi időben. A hagyományos terményfesztiválra jöttünk össze, hetek óta terveztük, szerveztük, díszítettük az óvodánkat. Ilyenkor az ősz jegyében tevékenységeket kínálunk közös időtöltésre. Ebben az évben kicsit másképpen töltöttük meg tartalommal.
2010-ben elnyertük 3 év környezettudatos tevékenységünkkel a Zöld óvoda címet, Pécsett a 9. óvodaként, majd röviddel utána a Madárbarát óvoda címet is, de tudtuk, hogy még nem érkeztünk meg, még van tennivalónk bőven. Az óvodában dolgozó felnőttek természetszeretete, a zöld programok, a szelektív hulladékgyűjtés, a kirándulások, a téli madáretetés, az egész évi madáritatás már természetes. Van már komposztálónk, fűszer és gyógynövénykertünk, vannak pillangóitatóink, ?kősimogatónk”, ?földtapogatónk”, van ?növénysimogatónk”, ültettünk bokrokat, fákat, fészkelő és búvóhelyeket. Állandó feladatot ad a gyerekeknek a madáritatók feltöltése az udvarokon.
Folyamatosan beépítjük a mindennapjainkba a zöld napokat, az ökotudatos szemléletet, a fenntartható fejlődésre nevelést, az állatok és a növények szeretetét és védelmét.
A környezetünkben élő madarak is tudják, hogy a mi udvarunk madárbarát. Láttunk itt már tengelicet, feketerigót, széncinkét, zöldikét, örvös galambot, verebeket. Nem sorolom, mert van még tennivalónk. Folyamatban van az ivó kutak telepítése az udvaron, a ?fantasztikus farakás” kupacolása, a ?föld ablak” feltöltése. Szeretnénk értékeket közvetíteni, jó példát mutatni. Szeretnénk szemléletformáló tevékenységgel Pécs városában az óvodák között elől járni. Szeretnénk jó gyakorlatot bemutatni.
Kidolgoztunk egy kiadványt, ami minden szülő részére elérhető a csoportos hirdetőkön és a honlapon: ?Hogyan leszek zöld óvodás?” – címmel.
2012-ben Pécs város környezeti nevelési, szemléletformáló oktatási koncepciója befogadóra talált itt a Radnóti óvodában, a LÉPJ program (Légy Pécs Jövője) nyertes pályázatával újabb lépést tehetünk a környezeti személet formálásra, az élhetőbb város, az élhetőbb óvodaudvar felé.
A civil pályázatunk nyertes projektje két fontos részből állt, az egyik a Madárbarát mintakert tanösvény létrehozása, a másik a sövénytelepítés a hinták köré a baleset megelőzés miatt. A Madárbarát mintakert tanösvény célja, hogy a gyerekek és a felnőttek számára egyaránt érdekes és szemléletes módon mutassa be a leggyakoribb Madárbarát kerti eszközöket és az ezekkel védhető madár- és egyéb állatfajokat.
A tanösvény egyedülálló tulajdonsága, hogy a bemutatott odúk, etetők stb. nem makettek, hanem teljes értékű természetvédelmi eszközök, amiket az állatok el is foglalhatnak (gyakran bele is költöznek), így lesz élővé a látvány. Nem utolsó sorban környezetpedagógiai alkalmazási lehetőségeket kínál a tanösvény nekünk és más óvodáknak, itt az udvaron.
A gyerekeknek és a szülőknek Ötvösné Ida, a D-D Nemzeti Park munkatársa ismeretterjesztő beszélgetést tartott az udvaron, Völgyi S. a MME Baranya megyei szervezetének tagja pedig a tanösvényt mutatta be, majd vetítéssel egybekötött ismeretterjesztő beszélgetést tartott minden érdeklődőnek.
A terményfesztiválon a Mihály-napi vásáron a gyerekek és a szorgos szülők portékáit kínáltuk, s aki megéhezett, a sátor alatt haraphatott süteményt, szendvicset. A szomjazók frissen préselt szőlőlevet kortyolhattak. Az óvónők segítségével egész délután (sötétedésig) kézműves tevékenységek közül választhattak a gyerekek szüleikkel. Volt csuhézás, terménybáb készítése, agyagozás, madárodú barkácsolása, termésláncok készítése, terméskép készítése, voltak ügyességi játékok a vállalkozó gyerekek részére. Mindeközben zeneszó és jó hangulat köszöntötte az őszt, annak termékeny szépségét.
Lóki Zoltánné, tagóvoda vezető írása
A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2012-11-13