A gyermeki gyász – 1. rész

Mindannyiunknak vannak veszteségei, amikkel mindannyian másképp találkozunk. Más környezeti háttérrel, más emlék- és tapasztalatkészlettel, megküzdési stratégiákkal, életfilozófiával, hit- és hiedelemrendszerrel ér bennünket akár ?programozottan” a veszteség, mint egy költözés, akár váratlanul, mint a gyász.

Az óvodáskorú gyermekek számára a veszteség válság. A megélt válság-helyzetek előterében sokszor nagyon hasonló tüneteket láthatunk. Döbbenet, levertség, fájdalom, félelem, szorongás és értetlenség. Olyan tünetek jelenhetnek meg, amik nagyobb védelemre, odafigyelésre ösztönöznek bennünket, szülőket, mint pl. az átmeneti ágybavizelés, alvási, étkezési nehézségek.

Gyermekszinten érthető reakciók a válságra. Gyógyír a tapintat, a megértés, a feldolgozásban való segítés, a fizikai szinten való odafordulás: a tiszta ölelés, simogatás, a ringatás. A gyermek nem látja át a körülötte kialakuló helyzetet, koránál fogva nem is értheti meg annak miértjeit, olykor pedig elutasítja a történteket, vagy magát okolja értük, különösen, ha a ?jónak lenni” fogalma akaratlanul is összekapcsolódik a családban a ?szeretve lenni” fogalmával (?csak akkor tudlak szeretni, ha jó vagy”).

Olykor a felnőtt számára érthetetlen zavarok jelenhetnek meg, az eddig tudott dolgok ?eltűnhetnek”, vagy átmenetileg előhívhatatlanná válnak. Amit eddig olyan ügyesen, okosan, ?nagyosan” csinált gyermekünk, az most hirtelen nem megy, vagy csak sok segítséggel. Az óvodában, a megszokott gyerektársaságban felborulhatnak az addig jól működő kapcsolatok, barátságok. A gyerekek, de elsősorban a fiúk, agresszivitással reagálhatnak a veszteségekre, csípnek, rúgnak, harapnak, nyugtalanokká, túlmozgásossá válnak, a lányok inkább dacos, zsémbes, veszekedő kisfőnököt alakítva játsszák ki fájdalmukat. Mindenképpen elveszettnek, elhagyottnak érzik magukat, ha nem kapnak támogató figyelmet.

Az un. stressz-listán a legnagyobb veszteséget a szülő halála (a maximális 100 pont), illetve a szülők válása (73 pont) jelenti. Az egyik szülő rendszeres elutazása illetve egy közeli családtag halála (63 pont) szintén nagyon megterhelő a gyermekek számára. A költözködés, és az ebből fakadó változások (óvodaváltás, lakókörnyezet váltás – 26 pont) is nyomot hagynak gyermekünk viselkedésében, kiváltképp, ha többször is megtörténik.

A szülő halála

A mesék világa gyengéden tanítja a gyerekeket arra, hogy ?aki megszületett, annak halnia is kell” (A halhatatlanságra vágyó királyfi, magyar népmese). A kisgyermekek számára (3-5 éves korban) a halál nem végleges (ez a szó még értelmezhetetlen számára), nem visszafordíthatatlan, a gyermek a halálban életet lát! Számára a halott gondolkodik, cselekszik, érez, és bármikor visszatérhet. A halál egy átmeneti állapot, álom, elszenderülés, visszatérés az anyaölbe, a születés, mint elszakadás élményét megelőző állapotba.

A realitás egyre nagyobb térhódításával 5-9 éves korban a gyerekek megszemélyesítik a halált (angyalként, szellemként, csontvázként, kaszásként fehér lepelben…). A realitás tényszerűségébe a gyerekek 9 éves kor után érkeznek, amikor felfogják a halál testi vonatkozásait (tudják, hogy a halott az halott), de a halálhoz való viszonyuk ambivalens marad (hiszem is, nem is…), aminek túlhaladásában sokat segít az egyértelműen közvetített hit- és világszemlélet.

Mégis, a mindenhatónak és örökéletűnek hitt anya vagy apa eltűnése, halála a gyermek számára az egyik legnehezebb veszteség, hiány. A szeretett személy halálával a gyermek azt is megéli, hogy a legnagyobb biztonságot nyújtó (még élő) személy is megbízhatatlan abban az értelemben, hogy ?képes” ugyanúgy eltűnni, mint az, aki meghalt. A gyermekek végső soron a teljes elhagyatottságtól, az elszakadástól félnek, ezért engedik el olyan nehezen akár csak egy rövid időre is a velük maradó szülőt. Képzeletük és hitük segíti őket abban, hogy lássák azt, aki elment, hogy újra élővé tegyék lélekben Őt.

halál veszteség

Az 1. rajzot egy, az édesapját nagyon fiatalon elvesztett kislány készítette. Egy mese volt a kiindulópont, amiben egy kovács különleges kulcsokat készít, amik mindent kinyithatnak, amit csak szeretnénk. A rajzon a kislány (a bal oldali) kovácsműhelyből indul el kezében a kulccsal, és nyitja a Mennyország Kapuját (Ő maga a két világ között áll). Az ajtó nyikorogva nyílik, és mögötte ott áll a mosolygós, az örökkön élő apa. ?Köszöntünk egymásnak, és utána játszottunk. Aztán elköszöntem, és hazamentem lefeküdni.” – mondta a kislány, aki abban a pillanatban tényleg ott játszott az édesapával a Menny-országban, de utána visszaérkezett a földi világba, hogy aludhasson.

Érett feldolgozási mód, amit látunk, egy hosszú gyászmunka után. A kulcs a két világot összekötő erő, ami az avatottak számára megadja a nyitás és a zárás ?hatalmát”, aminek birtokában megjeleníthető, élővé tehető az apa, aki a maga világában teljességgel oda tud fordulni kislánya felé. A kislány tudja, bármikor kinyithatja a kulcs birtokában ezt a nyikorgó ajtót, és bármikor találkozhat édesapjával.

A nagyszülő halála

A gyerekek nagyon sokat vannak együtt a nagyszülőkkel. Lélekállapotaik közel engedik egymáshoz őket, játékosságuk, az időhöz, az élethez való viszonyuk is nagyban hasonlatosak. Sokszor Ők azok, akik vigyázzák a kicsik lépteit, míg a szülők dolgoznak. Ezért különösen nehéz a gyerekeknek, ha a hozzájuk közel álló nagyszülő távozik.

Az óvodában hosszú ideje hallottuk az édesanyától, hogy az ő édesapja (a nagypapa) nagyon beteg. A kislány minden nap rajzolt a nagypapának valami gyönyörűt, és egy kis csokoládéval kedveskedett neki, de a nagypapa már nem tudta kinyitni a szemét, már a csend volt a társa. A halála előtti este kinyitotta szemét, és a kislányhoz szóltak az utolsó szavai, gyönyörű emléket hagyva maguk után.

Másnap, amikor megérkezett az óvodába, az édesanya szomorúan mondta, hogy a nagyapa végleg elcsendesedett, de a kislány még nem tud róla. Hallgassuk meg, hogyan tud mégis mindent (minden gyermek!), igaz, másképp, mint mi felnőttek gondoljuk. (2. rajz)

nagyszülő halála

?Ez egy templomnak a tornya. Akkor lehet bemenni, amikor harangoznak, és kinyitják az ajtót, egy lépcsőn kell felmenni… A kisangyal kinyitja a kaput, és akkor én felmegyek a lépcsőn, kinézek az ablakon, a hegyre. A hegyről lehet látni egy másik világot, ahol a kis kunyhó van. Egy kis ember néz ki, és sír, az anyukáját akarja. A kis ember szomorú, mert egyedül van, és fél, mert rosszat álmodik. Én megkérem az angyalkát, hogy menjen hozzá, és vigasztalja meg. Akkor fog odaérni, amikor harangoznak, és aztán már nem fog félni.”

Úgy vélem, fontos, hogy tudjuk, a család nem vallásos, a kislány természetes, mondhatnánk veleszületett belső világába enged betekintést. Minden gyermek tudja, hogy az angyalok nyitják a másik világ kapuját, és hogy a lélekharang kíséri a felfelé indulót, aki aztán már nem fog félni… Nekünk, felnőtteknek nem érdemes túl sok felnőttes magyarázatot adni arra a gyermeki kérdésre, hogy hol vannak azok, akik meghaltak, mi történik velük.

A gyerekek ugyanis határozottan tudják. Nekik leginkább a felnőtt megerősítésére van szükségük. Így akkor tudunk sokat segíteni nekik a gyász feldolgozásában, ha kérdésükre kérdéssel válaszolunk, pl. ?Szerinted, hol van most Ő? Mit csinál?” Nincs más dolgunk, mint hittel kísérni a gyermekeket a maguk világában, és segíteni őket útjukon. Olykor azt tapasztalom, hogy a családokban – talán a rosszaság visszaszorítása érdekében?- létezik a pokol fogalma, de hiányzik annak ellentéte. Bárminek is nevezzük, az egyensúly csak e kettő meglétekor áll helyre. Ezt minden gyermek tudja, és égetően szüksége van rá.

 

A LurkóVilág felkérésére, Dr. Gőbel Orsolya, pedagógiai szakpszichológus, a Varázsjáték foglalkozásaink vezetőjének írása 

A fenti írás a LurkóVilág nyomtatott magazin 2011. tavaszi (V. évf. 1.sz.) számában jelent meg. Feltöltés dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálra: 2012-10-14. 

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

Játékajánló

Csatlakozz Te is!

További írások, amik érdekelhetnek!
Veszteség feldolgozás óvodás korban – költözés, válás

Veszteség feldolgozás óvodás korban – költözés, válás

A válás gyermekszemmel érthetetlen, sokszor haragot, dühöt, félelmet, vagy visszahúzódást vált ki. Megjelenik a ?kiszerettetek belőlem”, vagy a ?nem voltam elég jó” érzése. A költözködés, az óvodaváltás, de akár a csoportváltás is jelentős stressz-faktor a gyermekek életében (is). Sokszor nehéz az elszakadás veszteségét feldolgozni, a megszokott hely, illatok, terek elhagyását, de főképp a kialakult barátságokból, bizalmi kapcsolatokból való kényszerű kilépés terheli meg őket.

bővebben
A gyermeki gyász – 2. rész

A gyermeki gyász – 2. rész

A kimondhatatlanságok, a titkok iszonyatos terhet jelentenek a gyermekek számára, elnémulhatnak, furcsa szokásokat vehetnek fel, váratlan helyzetekben ?lefagynak”, megbénulnak, nem tudják, mi tévők legyenek. Lassan csak avval foglalkoznak, nehogy elárulják magukat, nehogy ?rosszat” kérdezzenek.

bővebben