Mindannyiunknak vannak veszteségei, amikkel mindannyian másképp találkozunk. Más környezeti háttérrel, más emlék- és tapasztalatkészlettel, megküzdési stratégiákkal, életfilozófiával, hit- és hiedelemrendszerrel ér bennünket akár ?programozottan” a veszteség, mint egy költözés, akár váratlanul, mint a gyász.

A titkos gyász, avagy a halál, amiről nem szabad tudni

A gyerekek természetes bölcsességgel jönnek a világra, sokat ?tudnak” az Életről és a Halálról. Minden eseményről tudnak -lehet, hogy nem szavakban megfogalmazható módon-, akár elmondják nekik a történéseket a felnőttek, akár nem. Sokkal könnyebb azonban úgy élni a mindennapokban, hogy ha a gyermekek megkapják a felnőttek engedélyét a tudáshoz, ahhoz a tudáshoz, aminek már a birtokában vannak!

A kimondhatatlanságok, a titkok iszonyatos terhet jelentenek a gyermekek számára, elnémulhatnak, furcsa szokásokat vehetnek fel, váratlan helyzetekben ?lefagynak”, megbénulnak, nem tudják, mi tévők legyenek. Lassan csak avval foglalkoznak, nehogy elárulják magukat, nehogy ?rosszat” kérdezzenek. Elbújnak a világ elől, a társak elől, nem élik a gyermek-életet. A titok még súlyosabbá teszi a problémákat, ha az olyan, ami magukat a felnőtteket is megdöbbenti, megrémiszti.

A gyermek nagyon nehezen képes magányosan elviselni kimondhatatlan félelmeit, ezért minden eszközzel a Világ felé fordul: Segítsetek! Az egyik nagycsoportban figyelmesek lettünk egy hallgatag, senkivel sem játszó, senkivel kapcsolatot nem kereső fiúra. Mélységes magányba zárta bele önmagát, amit a családban történt haláleset kimondhatatlansága teremtett meg benne.

A neki szánt játékok nyomán lassan felszínre került a fájdalom. Amikor egy virágról meséltem neki, amelyik tavasszal kidugja a fejét a földből, hogy magába szívva sok-sok levegőt nagyra nőhessen, és kibonthassa virágját, önmagát sárga virágként rajzolta le.

gyermeki gyász

Története, amit a rajzról (3.rajz) mesélt, nem mindennapi fordulattal tárta fel, hogyan is él ebben a világban a ?kicsiny virág”, ő maga: ?A feketeruhás ember vízzel locsolt. A sír egy ismeretlen emberé. Fiúé, meghalt régen. A fekete ruhás ismeretlen ember. Fiú. Sokszor locsolja a virágot.” Az édesanya elmesélte, hogy amikor fiát várta, váratlanul autóbalesetben meghalt a testvére. A hír tragédiája indította meg a szülést, a felhőtlen örömet fájdalommá változtatva. Az édesanya szülei azóta sem tudják feldolgozni ezt a tragédiát, és nem is engedik, hogy szó essen a családban erről.

A kisfiú a játékaiban, a rajzaiban számtalan módon megjelenítette a balesetet, a robbanást, a halált, mígnem egy nap, amikor képzeletünkben a világűrben jártunk, hogy egy űrhajóval elküldjük a világűrbe mindazt, amit nem szeretnénk megtartani, akkor ő a szomorúságát küldte el.

gyermeki gyász

?…A rakétámmal elküldtem az ellenséges űrhajót, amiben az én szomorúságom volt. Így képzeltem el, hogy az én űrhajómból kinyúlik egy hosszú kar, és jó messzire eltolja. Azóta már nem is szoktam szomorú lenni, vagy ha kicsit mégis, akkor újra erre gondolok, hogy megint el fogom tolni. És most szerintem sikerült örökre eltüntetni.” A gyászmunkában nagyon sokat segített, hogy az édesanya, egy csendes este elmesélte fiának a történetet. Azóta sokkal felszabadultabb, vidámabb, szívesen, nevetve játszik, örömmel érkezik mindenhova.

 

A LurkóVilág felkérésére, Dr. Gőbel Orsolya, pedagógiai szakpszichológus, a Varázsjáték foglalkozásaink vezetőjének írása 

A fenti írás a LurkóVilág nyomtatott magazin 2011. tavaszi (V. évf. 1.sz.) számában jelent meg. Feltöltés dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálra: 2012-10-14.