almafesztivál

Az év közbeni ünnepek szorosan kapcsolódnak nevelési-oktatási munkánkhoz, mely gyermekeink számára érzelmileg komoly töltést ad. Igyekszünk gyermekeink tevékenységét úgy szervezni, hogy kellemes várakozással éljék meg a közelgő ünnepet. Maguk az ünnepségek a felnőttek és gyermekek számára az ünnepi előkészületekkel kezdődnek. Az előkészületek során, amikor ünnepi dekorációt, ajándékot készítünk, vagy éppen süteményt sütünk, a gyermekek pszichésen is ráhangolódnak az ünnepekre. Az előkészületekben átélik a készülődés örömét, az ünnep előtti izgalmat. Az ünnep napján, ünneplőbe öltözve átélik a nap ?másságát”. Nevelési évünk első, szülők számára is nyitott rendezvénye az Almafesztivál.

A gyerekek már lelkesen tanulják az almával és az őszi gyümölcsökkel, terményekkel, termésekkel kapcsolatos mondókákat, verseket, ilyentájt már készülnek a termésbábok, terményképek.

A fesztiválra jelképes belépő van: mindenki fejenként egy almával járul hozzá az ovi gyümölcs-készletéhez. Ebben az évben, a remek időjárásnak köszönhetően ünnepségünket az ovi udvarán tartottuk, ami erre a délutánra varázslatos világgá változott. A kis dombnál almagurító versenyen vehettek részt, az udvar hátsó részénél felállítottunk egy trambulint, egy ugráló várat, és egy ügyességi alagutat a kicsik legnagyobb örömére.

Az arcfestős asztalok előtt hosszú sor kígyózott. A medence erre az alkalomra kézműves kuckóvá alakult: padok és asztalok kerültek bele, és az ügyes kezű gyerekek a szülőkkel együtt gyurmázhattak, vághattak, ragaszthattak.

Idén először került megrendezésre a Mihály napi börze, ahol az óvónénik által készített kedves kis tárgyakat, könyveket lehetett megvásárolni jelképes összegekért. Az ebből, illetve a szülők által felajánlott almás süteményekből befolyt összeget az emeleti szekrények megvételére fordítja az óvoda. A sütemények között természetesen verseny is volt: minden megvásárolt sütemény szavazatra jogosított, a nyertes sütemény pedig ajándékot érdemelt.
A kellemes délutánt tombola zárta, ahonnan senki sem távozott üres kézzel.

 

Kecskésné Záreczki Hajnalka, óvodapedagógus írása

A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2012-11-16

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

További írások, amik érdekelhetnek!