Farsangi bál az oviban!

Farsang napja

A gyermekek izgatottan érkeztek az óvodába, a Szivárvány csoportba, Farsang napján! /2016.02.04./ Minden szülő elkísérte a gyermekét,ők is mókás jelmezekben érkeztek, mint a gyermekek.

Amikor mindenki megérkezett, bemutatkoztak a gyermekek és felnőttek is, megnéztük ki minek öltözött, és a tanult versekből, énekekből, táncokból ízelítőt adtunk a szülőknek. Majd elkezdődött a mulatság.

A szülőkkel együtt játszottunk különböző mulatságos játékokat. Söprűs táncot, Ragadós testrészeket, Lufis táncot, Csipesz illesztő versenyt. Csomag bontó versenyt. Természetesen minden kisgyermek és anyukája, vagy apukája nyert valami kis csekélységet a versenyeken.

A tízórai után is folytatódott a karneváli hangulat. A többi csoporttal együtt a tornaszobába mentünk ahol az óvodapedagógusok előadták a Farsangi meséjüket. Ez idén az Arany tarajos kis kakas volt. A gyermekek körében nagy sikert aratott. Majd következett a Farsangi felvonulás és a közös tánc.

Ezt követően a csoportokba visszaérkezve a tetőfokára hágott a hangulat. Mókáztunk, táncoltunk,versengtünk, itt a gyermekek egyénileg és a kis barátaikkal közösen is kipróbálhatták magukat a vicces ügyességi játékokban, természetesen mindenki nyert valamit. Majd zsákbamacska ajándékot húztunk. És elfáradva, élményekkel telve vártuk a finom ebédet ami mi más lehetett, mint Farsangi fánk.Nagyon jól sikerült az idei Tél űzésünk, reméljük ennek hatására megérkezik hamarosan a tavasz!

Juhászné Csrefkó Rita , vezetőhelyettes írása

A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2016-02-10

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

További írások, amik érdekelhetnek!
Itt a farsang, áll a bál…

Itt a farsang, áll a bál…

Minden év februárjában tartjuk, a hagyományos farsangi bálunkat. Évek óta a szülők, hozzátartozók számára, nyitott rendezvényként szombat délután tartjuk, a helyi kultúrház nagytermében. A jelmezbált megelőző hét, a farsang jegyében zajlik. A heti foglalkozások, mind a farsang témáját ölelik fel.

bővebben