Mint ahogy a bemutatkozónkban is írtuk, mi minden jeles napot, ünnepet megünneplünk, megemlékezünk róla a mi kis helyi szokásaink szerint. Van amelyiket nyíltan, de van olyan ünnep amit csak zárt körben tartunk meg. Ilyen zártkörű ünnepünk a farsangolás is.
A gyerekek már hetekkel előtte azon törik a kis buksijukat, hogy minek is öltözzenek be a jeles napon.
Előtte való napokban a szülőké a szerep. Megbeszélik, hogy melyik gyermek szülője milyen sütikkel, édességekkel rukkolnak elő. Van aki krémes sütit süt, van aki sósat, van aki rágcsálni valót, van aki gumicukrot, édességet, szörpit, üdítőt, gyümölcslét hoz az óvodába, hogy aznap a gyermekek igazi farsangi buliba érezhessék magukat.
A gyermekek szokásuk szerint megérkeznek az óvodába. Mindenki hozza magával a jelmezét is gondosan becsomagolva, hogy véletlenül se tudódjon ki, hogy éppen minek is fog beöltözni.
Tízórai után azonban minden kisgyermek kivonul az öltözőbe és átveszi a maga kis jelmezecskéjét. Sorba állnak és bevonulnak a csoportszobába. Ott mindenki egyesével körbe megy a szobán, majd középen megállva bemutatkozik, hogy Ő éppen kicsoda valójában.
Szokott lenni tündér, hercegnő, boszorkány, pókember, paprikajancsi, vasorrú bába.
A gyerkőcök jönnek, mennek, táncolnak, fogócskáznak, esznek ? isznak ami jól esik nekik. Egy szóval jól érzik magukat. Egészen végkimerülésig tart a buli. Ebéd után kölyök pezsgőzünk egyet. Alvás nincs, mesét néznek. Persze a kicsik el szoktak aludni.
Délután azonban visszakerül minden a régi kerékvágásba. Felöltöznek az utcai ruhába, és egymás után mindenki szépen haza megy.
Másnap azonban a gyerek közt a téma, a farsangi bál szokott lenni.
Nálunk így telik a farsang. Egy igazi nagycsaládos meghitt, környezetben.
Lénárt Andrásné, óvodapedagógus írása
A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2012-11-06