Minden évben nagy izgalommal készülünk a farsangi bálra, karneválra. A gyerekek nagyon szeretik ezt a napot, hiszen ilyenkor nem teljesen a megszokott napirend szerint telik a napunk. Kicsit kötetlenebb, szabadabb, megengedőbb, ugyanis az izgalom miatt nyüzsgőbbek, hangosabbak, mint egy átlagos napon.
Már évek óta pénteken délutánra tervezzük a farsangi bulit, mert az óvodából felkelés után együtt vonulunk át a Községi Kultúrházba, ahol van elegendő hely egy ilyen rendezvény megtartására. A gyermekeket elkísérik a szülők, nagyszülők, nagyobb testvérek, rokonok. Szép számmal megjelennek volt óvodásaink is kicsit nosztalgiázni. Mindig meghívjuk a község vezetőit, Igazgató Asszonyt, a Képviselő-Testület tagjait. Mindig meg is tisztelnek jelenlétükkel, anyagilag is támogatják rendezvényünket.
A legaktívabb és legsegítőkészebb szülők már a délelőtt folyamán kezdik a termet díszíteni, a büfében eladásra kerülő dolgokat, tombola tárgyakat előkészíteni.
Eközben az oviban nem nagyon megy álom a kicsik szemére, alig várják, hogy felkelhessenek…
Végre eljött az idő, a szülők megérkeznek a jelmezekkel és megtörténik a csoda, minden kisgyermek átváltozik. Nagyon ötletes jelmezeket készítenek a szülők. Az elmúlt évben volt mobiltelefon, katica, ősztündér, kertész, varázsló, hastáncosnő. lovag, rendőr.
Átöltözés után bemutatkoznak a gyermekek, hogy ki mivé változott, majd mókás versekkel, dalokkal szórakoztatjuk a közönséget, ami nagy sikert szokott aratni. Ezután kezdődik a tánc.
Mikor látjuk, hogy fáradnak, elkezdődik a tombola húzás. Viszonylag sok tombola tárgy szokott összejönni felajánlásokból. A tombola húzás után lassacskán indul mindenki haza elégedetten.
Utána még napokig beszédtéma az oviban, hogy ki minek öltözött fel, milyen jó volt a farsangi buli.
Jó látni a csillogó szemeket mikor az élményekről beszélgetnek egymással a gyermekek. Ilyenkor nyugodtan alszom, mert látom, hogy megint sikerült örömet szerezni gyermekeinknek.
Kohajda Károlyné, óvodavezető írása
A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2012-11-09