Fogadjuk szeretettel a makói Újvárosi Óvoda bemutatkozását, amelyben Barta Anitától, a Petőfi parki épület vezetőjétől megtudhatjuk, hogyan készülődnek az óvodás gyermekek karácsony fogadására a Maros-menti városban.

Az év egyik legszebb ünnepe karácsony, a Megváltó születésének, az öröm, a békesség, a szeretet, a család és különösen a gyerekek ünnepe. A karácsony megünneplése nem csak családi körben lehet bensőséges, hanem az óvodában is. Természetesen ezt az ünnepet is hosszabb előkészület előzi meg, ami sok lehetőséget rejt magában.

Vásár az óvodában

December elsején nyitja már kapuit az óvodaépületekben a szülőknek szervezett karácsonyi vásár. Erre az alkalomra ajtó-, ablak- és asztali díszeket készítünk, amivel a családok melegebbé, hangulatosabbá tehetik otthonaikat. Ezeket a vásárokat mindig nagy siker övezi. A gyermekekkel közösen ünneplőbe öltöztetjük az óvodát. Mindenütt a békesség, a melegség, a szeretet érzése lebeg. A csoportokban karácsonyi zene szól, a párologtatókból narancs, fenyő, fahéj illata árad. A gyerekekkel közösen készítünk adventi koszorút is. Először egyetlen kicsi gyertyát gyújtunk, azután kettőt, hármat, majd négyet. Végül a karácsonyfa gyertyái mindent betöltenek fénnyel.

Készítünk adventi naptárt is. Ennek titkos részeiben meglepetések rejtőznek, aminek a gyermekek nagyon örülnek. Minden nap kihúzunk egy óvodai jelet, akinek tulajdonosa hazaviheti a meglepetést. A karácsonyt megelőző hetekben előtérbe kerül a család. Az ünnepvárás hangulata bens?ségessé teszi a szeretetről és a családtagok összetartozásáról szóló beszélgetéseinket.

Az óvodaépületekben a gyerekeknek lehet?ségük van arra, hogy hittanra járjanak. Az Atya az ünnep vallási részéről bővebben mesél a gyermekeknek. Nekünk, óvónőknek is segítségünkre van, hiszen megtanulunk tőle néhány dalt, amit az ő gitárkíséretével boldogan énekelnek el a gyerekek. Az Atya szívesen segít a karácsonyi műsor összeállításában is, és örömmel lesz aktív részese annak.

Óvodáink minden évben meghívást kapnak az Öregek otthonába és a Civil szervezetek házába, ahol közösen ünnepelnek a hálás, idős emberekkel. A gyermekek által adott m?sorért az idős emberek finom meleg teával, süteményekkel és maguk készítette ajándékokkal kedveskednek.

Óvodánkban a mézeskalács sütése mindig nagy élmény a gyerekek számára. A tészta gyúrása, a formák kinyomása, a díszítés mind-mind a készülődés izgalmas pillanatait rejtik magukban. Ugyanilyen lelkesedés kíséri az otthonra, illetve az óvoda dolgozóinak készített meglepetés ajándékok készítését is. Igyekeznek tudásuk legjavát adni az elkészítésben, és titokban tartani, hogy igazi meglepetés legyen. Vannak olyan csoportjaink is, amelyek a szülőkkel közös ajándékkészít? délutánokat is szerveznek.

Ovi újság

Minden évben karácsonyra jelenik meg a szül?k által megvásárolható Ovi újság, amit az óvónők egy csoportja készít el. Ebben cikkeket olvashatnak a szül?k, a gyerekek mesével, versekkel, találós kérdésekkel, feladatlapokkal, színez?kkel, barkácsolással és még sok mindennel találkozhatnak.

A fenyőfát már a karácsonyi hét elején felállítjuk, és közösen díszítjük fel a gyermekekkel. Örömmel vesznek részt a díszek elkészítésében. Mire eljön az ünnep napja, a fa gyönyörű karácsonyfává változik, ágai megtelnek színes díszekkel, csillagszórókkal és pici gyertyákkal. Minden csoport készül néhány dallal és verssel az ünnepre, a főszerep pedig minden évben a nagycsoportos gyermekeké, hiszen Ők adják az ünnepi műsort. A régi időkre emlékezve örömmel játszanak betlehemes játékot vagy adnak elő karácsonyi mesét. Van olyan tagóvoda, ahol az óvoda dolgozói készülnek egy történet eljátszásával.

Mikulás után a napok már gyorsan telnek, a visszaszámlálás megkezdődik. Mennyit kell még aludni, hogy karácsony legyen? Egy-kettőre el is érkezik a nagy nap. A csoportszobákban szépen megterítjük az asztalokat, süteményekkel, gyümölcsökkel, szaloncukorral, üdítővel, mogyoróval és az adventi koszorúval, amin már négy kis gyertya világít. A gyerekek szép ünneplő ruhába öltöznek, ezalatt megérkeznek a fa alá az ajándékok. A csoportok helyet foglalnak a teremben, és elkezdődik az ünnep. Az épületvezetők köszöntőt mondanak, majd minden csoport megmutathatja, hogy mivel készült. Az ünneplés végén közösen énekelünk, gyertyát és csillagszórót gyújtunk, majd ezt követi az ajándékozás. Jó érzés látni a csillogó, mosolygó szempárokat, a boldog gyermekeket.

Barta Anita, óvodapedagógus írása

A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2012-02-06