Korcsolyázás gyerekkel

Szerző: Pompor
korcsolya óvodáskorban

Lehet szó egy napos kiruccanásról, mehetünk a Mátrába, vagy a közeli jégpályára, a közös programnál nincs fonto­sabb, és nagyobb összetartó erőt jelen­tő kikap­csolódás gyermekeink számára…

Ma már az sem okoz problémát, ha a szülő nem tudja gyermekét bevezetni a korcsolyázás, a síelés rejtelmeibe, hiszen az iskolai és óvodai év kezdetén számos szakképzett, hozzáértő és gyermekbarát oktató siet segítségükre. A kezdeti nehézségek után a gyerekek hamar siker­élményüket lelik ezekben a mozgásformákban, amelyek nagy mértékben hozzájárulnak lelki, szellemi és testi fejlődésükhöz.

Milyen korosztálynak javasolt?
A korcsolyázással és síeléssel érdemes már 3 éves kor körül megismertetni a ki­csiket, hiszen ekkorra csontjaik elég erős­sé válnak. Ne keseredjünk el, ha még nem állnak saját lábukon! Szépen, lassan, fokozatosan megszokják és megkedvelik a csúszás adta érzést, ismerkednek az újfajta felülettel. 4 éves korukra már teljes figyelemmel tudnak részt venni az órákon, stabilitásuk megnő, ismerve a terepet, megtapasztalva az első eséseket mérhetetlen bátor­ságra tesznek szert. Ekkor sajátítják el az első komolyabb feladatok titkait és büszkén mutatják be azokat szüleiknek. A korán megszerzett tudás lehetővé teszi, hogy a későbbiekben, érdeklődés és kitartás függvényében akár verseny­szerűen is űzzék a téli sportok valamelyi­két.

Bizalom és barátság…
A csoportos tanfolyamok maximálisan a kicsik fejlődését segítik, hiszen ha látja, hogy a másik ügyesebben oldotta meg a feladatot, az ösztönzi őt is a további gyakorlásra, valamint fordított esetben kézen fogva kis pajtását saját szavaival megfogalmazott instrukciókkal látja el. Az edzővel kialakuló bizalmi kapcsolat biztonságot nyújt a kisgyermekek számára, a kis társak között pedig gyakran életre szóló barátságok szövődnek. A gyarapodó ismeretek önbizalmat, jó közérzetet jelentenek a gyermek számára, valamint küzdőszellemet, és hosszú távú kitartást eredményeznek. Mindkét sport fegyelemre, és figyelemre tanít.

Egészség?
A friss levegőn végzett testedzés jótékony hatása, hogy kitágítja az ereket, ser­kenti a vérkeringést és az anyagcserét. Az edzés után végzett tanulás, az agy aktívabb működésének köszönhetően pontosabb, gyorsabb, és maradandóbb. A síelés és a korcsolyázás testre gyakorolt tulajdonságai közé so­rolhatóak az izmok meg­erősödése, a helyes testtartás elsajátítása, az állóképesség, egyensúly­érzék, koordináció, koncentráció, teherbírás nö­vekedése!

Csatoljuk fel hát a kor­csolyát, a sílécet és irány a pálya!

 

Császár Viktória, korcsolya edző írása

A fenti írás a LurkóVilág nyomtatott magazin 2008. őszi (II.évf. 3.sz.) számábanjelent meg. Feltöltés dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálra: 2010-08-21. 

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

További írások, amik érdekelhetnek!