Legelőször, amikor a nagyobbik gyermekünk töltötte be a három évet és óvoda választás elé kerültünk, nagyon sok szempontot vettünk figyelembe.

Mindenek előtt olyan helyet kerestünk, ahol a gyermek fejlődése mind fizikai, mind lelki téren megfelel az elvárásainknak. Ezen igényeinknek leginkább a Patakparti Óvoda felelt meg.

Már az óvoda elhelyezkedése – mint ahogy a neve is mutatja – is elnyerte tetszésünket. A tömbházak között a Torna patak partján levő épület számunkra kicsit közel hozza a gyerekekhez a természetet. Az óvodához tartozó nagy udvar minden gyermek mozgásigényét kielégíti, lehetőséget biztosítva nekik a sok mozgással járó játékhoz, fizikai aktivitáshoz. Ahogy beérünk az óvoda előterébe nagyon vidám, barátságos falak fogadják az ide járó kisgyermekeket. Fontos, hogy ezek a falak olyan érzést keltsenek a kisgyerekben, mintha otthon éreznék magukat. És ezt az érzést csak fokozni tudják azok a felnőttek, akik a gyerekekkel nap, mint nap foglalkoznak: az óvónők.

Mi a nagyobbik gyermekünknél is olyan óvó nénit választottunk, akik hasonlóan gondolkodnak a gyermekek nevelését illetően, mint mi.

Ezek a szempontok érvényesültek a kisebbik gyermek óvoda választásában is. A nevelők, pedagógusok hozzáállása ebben a csoportban is messze a gyermekek érdekeit szolgálják. Azok az óvónők, akik nap, mint nap velük foglalkoznak, mindezt olyan odaadással és lelkesedéssel teszik, hogy a nap végén minden kisgyermek arcán látni lehet azt az érzést, hogy a mai napon is jól éreztem magam a ?munkahelyemen”.

Vinczéné Végh Andrea, szülő írása

A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2012-10-30