Miért szeretem az óvodánkat?

Három gyermekes édesanya vagyok. Immár 12 éve vagyok Vécs falu lakosa és ez idő alatt falu óvodájának a részesévé is váltam. Legidősebb lányom 2000-ben kezdte el az óvodát itt Vécsen, majd a középső is idejárt és most a legfiatalabb lányom is idejár óvodába.

Már a kezdetekkor nagyon tetszett, ahogy az óvodai nevelők a kisgyermekek foglalkoztatásához álltak.

A 12 év alatt sokat tettek a szülők segítségének a bevonásával, hogy az óvoda évről évre megszépüljön, korszerűbbé, kényelmesebbé és biztonságosabbá váljon a gyermekek részére.

Nem csak a gyermekek elégedettek az eredménnyel, de mi szülők is örömmel tapasztaljuk a nevelők részéről tett erőfeszítéseket, türelmet és odaadást, amit nap, mint nap tanúsítanak. Így biztosak lehetünk abban, hogy gyermekeink a legjobb kezekben vannak.

Meglátásom szerint az óvodai vegyes csoport nagyon jó hatással van a gyermekekre. Megtanulják, hogy a gyengébbeknek, kisebbeknek segíteni kell, jobban oda kell rájuk figyelni, a kicsik pedig igyekeznek felzárkózni, példát venni nagyobb pajtásaiktól.

Nagyon szépen szerepelnek a faluban megrendezett rendezvényeken, jeles ünnepeken. Izgatottan várják a Mikulást, a Karácsonyi ünnepeket, s ugyan ilyen izgatottak minden kirándulás alkalmával. Szívesen és évről évre egyre ötletesebben öltöznek fel a farsangi bálra és az olyan mindennapi ünnepek, mint névnap, születésnap megtartása is mindig örömmel tölti be lelküket.

Rózsa, szülő írása

A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2012-11-07

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

További írások, amik érdekelhetnek!

Miért szeretem az óvodánkat?

Számomra a kislányom óvodája a szuhogyi Nyitnikék napköziotthonos óvoda nagyon sokat jelent érzelmileg. Hosszú – hosszú évekkel ezelőtt én magam is idejártam ki gyermekként, amiről nagyon sok szép emléket őrzök mind a mai napig. Egész életemre kihatással volt az ott dolgozók hozzáállása, nevelése és irántunk való szeretete.

bővebben