Miért szeretem az óvodánkat?

Számomra a kislányom óvodája a szuhogyi Nyitnikék napköziotthonos óvoda nagyon sokat jelent érzelmileg. Hosszú – hosszú évekkel ezelőtt én magam is idejártam ki gyermekként, amiről nagyon sok szép emléket őrzök mind a mai napig. Egész életemre kihatással volt az ott dolgozók hozzáállása, nevelése és irántunk való szeretete.

A környezet ahol elhelyezkedik, mindig tiszta és rendezett, ezzel is a kicsik neveléséhez járulnak hozzá, ezzel is elősegítve az otthoni elvárásaikat, igényeiket. Az óvodában dogozók kedvesek mind a gyermekekkel és a szülőkkel egyaránt, megható az odafigyelésük. Minden ünnepet (pl. születésnap, karácsony, márc. 15) a gyermekek aktív közreműködésével megtartanak, ötletes programokkal teszik színesebbé a mindennapokat pl. kirándulás a természetbe, szüreti felvonulás, bábszínház látogatás a kicsik óriási örömére.

Odafigyelnek a gyerekek egészségügyi fejlődésére. Mindemellett kiemelném az ott dogozók szívből jövő jóságát. Továbbá jótékonysági bálokat szerveznek a szülők segítségével, amely a község életében nagy eseménynek számít, a bevételből pedig hozzásegítik az óvodát a különböző felszerelések pótlására, a gyermekek nevelésére és oktatására.

Nagyon örülnénk neki ha újabba lehetőséget kapnánk, hogy fejleszthessük az óvodát amely saját önerőből sajnos megoldhatatlan probléma. Szívügyemnek tekintem, hogy a gyermekem is olyan boldog emlékként élje meg ezeket az éveket, mint én magam.

Takács Csaba, szülő írása

A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2012-11-07

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

További írások, amik érdekelhetnek!