Óvodásaink úszásoktatása

úszásoktatás

A tatabányai Micimackó Óvoda, a városrész legrégibb intézménye.
2000/2001-es tanévtől az új, tevékenységközpontú pedagógiai programunk szerint végezzük nevelő-oktató munkánkat, ami a gyermeki tevékenységre építve, azt felhasználva fejleszti a gyermekek személyiségét, így juttatja őket újabb és újabb ismeretek birtokába. A tevékenységközpontú óvodai nevelés lényeges eleme az egészséges testi fejlesztés.
Intézményünk alapfeladatán túl, már évek óta igyekszik elősegíteni óvodásaink úszásoktatását.

Az úszás az egyetlen olyan sport, amely megkímél bennünket testsúlyunk cipelésétől; jelentős javulást érhetünk el vele ízületi panaszok, asztma, pszichológiai problémák, illetve egyes szívbetegségek esetén is.

A gyerekek játékos formában sajátíthatják el az úszás alapjait, a vízhez szoktatásuk a későbbi biztonságos úszás miatt is fontos.

A vízparti nyaralások alkalmával minden szülő nyugodtabb, ha gyermeke „vízbiztos”, azaz tud úszni. A gyerekek számára is kellemesebb a nyaralás, ha felszabadultan fürödhetnek akár a Balatonban, akár egy strandon. A gyerekek többségének alaptulajdonsága, hogy szereti a vizet, szeret fürödni, pancsolni, ugrálni. Ezt még jobban fogják élvezni, ha már tudnak úszni.

Azok pedig, akik esetleg félelemmel, vagy legalábbis erős ellenérzéssel viseltetnek a vízzel szemben, a gátlások oldását követően, az úszástudás birtokában szinte kivétel nélkül megszeretik a vizet, a vízben való mozgást és játékot. Azaz az úszás, a strandolás, a fürdés végre élménnyé válik nekik is.

Bizonyítottnak tekinthető, hogy azok a gyerekek, akik rendszeres úsznak sokkal frissebbek a szellemi megterhelések, tanulás, iskolai órák során is, jobban teljesítenek, kevésbé fáradékonyak. Ennek élettani okai vannak. A jobb keringési rendszer, a megerősödött izomzat, az átmozgatott ízületek, mind- mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerekek könnyebben vegyék az iskolában, óvodában is az akadályokat. Ritkábban betegszenek meg, a légúti fertőzések veszélye is csökken, egyszóval egészségesebbé, edzettebbé válnak az úszás segítségével.

Az óvónők propaganda munkájának eredményeként, a szülők elismerik az egészségre nevelés – az úszás, vízhez szoktatás – fontosságát, de körülményeik nem teszik lehetővé, hogy gyermekeiket elvigyék az uszodába. A pedagógusok és a szülők felismerték, hogy az úszásoktatás minden nehézség nélkül beilleszthető a gyerekek évi tevékenységébe. A szülő örül, mert rohanó világunkban egyre kevesebb ideje marad gyermekére, s az óvoda levesz egy terhet a válláról, mivel neki nem kell úszó tanfolyamra gyermekét.

Óvodánkban évek óta tudatosan keressük és kipróbáljuk azokat a lehetőségeket és módszereket, amelyekkel az egészségnevelés feladatait hatékonyabbá tehetjük. A magyar lakosság életmódja ma nem alkalmas az egészség megőrzésére, és a hosszú élettartam biztosítására. A mozgásszegény életmód nemcsak a felnőtt lakosság jellemzője. A gyermekek igényeikhez képest, szintén keveset, mondhatni abnormálisan keveset mozognak. Ezzel is magyarázható, a tartási rendellenesség magas száma, és a testi kondíció alacsony mutatója. Az úszás a prevenció része, az egyik legfontosabb eszköze az egészséges testi fejlődésnek.

A víz, éltető elem, ezért fontos az, hogy a gyerekek megismerjék, ne féljenek tőle, és a célunk az, hogy biztonsággal mozogjanak benne. Az úszás közben elfoglalt vízszintes helyzet előnyt jelent a mozgásszervek és a keringés egészséges fejlődésére. Emellett nagyon jó hatása van a légzőszervek fejlődésére, erősítésére. Kedvező hatása van a mozgásszervekre azért, mert a gravitációs erő a vízben kevésbé érvényesül. A vízben teher mentesül a láb és a gerinc, ezért fontos szerepe van a mozgásszervi elváltozások megelőzésében. A vízben való önfeledt játék segít feloldani a gátlásos gyermek szorongásait.

Célunk, hogy jelentsen örömet számukra a rendszeres mozgás akár a vízben, akár a szárazföldön, szokjanak hozzá a rendszeres testedzéshez, és ez váljék igényükké a további életükben is, mert az egészséges életmód megalapozását már az óvodás korosztálynál kell elkezdeni, mert ők még nagyon könnyen alakíthatók. Azt, hogy jó úton járunk, mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy az úszni járó gyermekeink sokkal edzettebbek, immunrendszerük erősebb, kevesebbet betegeskednek, mint a nem úszó társaik.

 

Kecskésné Záreczki Hajnalka, óvodapedagógus írása

A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2012-11-13

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

További írások, amik érdekelhetnek!
Kooperatív mozgásos játékok

Kooperatív mozgásos játékok

Az emberek egymással játszanak, nem egymás ellen. Azért játszanak, hogy a kihívásokat küzdjék le, nem pedig egymást és mindez úgy történik meg, hogy egyszerűen élvezik a játék nyújtotta élményt.
Óvodánkban pár éve a kooperatív tanulási formát is alkalmazzuk. A hatékonyság érdekében összeállítottunk egy mozgásos játékgyűjteményt.

bővebben
Ovi-foci a kaposvári Petőfi Sándor Óvodában – 1. rész

Ovi-foci a kaposvári Petőfi Sándor Óvodában – 1. rész

Óvodánk 1974-ben létesült városi, lakótelepi óvodaként. Elhelyezkedésünk, valamint a társadalmi kihívások inspiráltak bennünket, hogy aktívan, elhivatottan tevékenykedjünk a mozgásfejlesztés területén. Nevelőtestületünk 1992-ben előzetes tanulmányok, eredményvizsgálatok, a szülők igényei és a gyermekek mozgásfejlettségének figyelembevételével innovatív pedagógiai munkába kezdett.

bővebben