óvodások szürete

Óvodánk Napsugár csoportjában egész évben sok programot szervezünk, melyekbe a szülőket is bevonjuk. Többek között gyalogtúrázunk, kirándulunk, szüreti mulatságot szervezünk, ahol a gyermekek kis kosarakba szedik a szőlőt, majd puttonyokba öntik, darálják és préselik. a gyermekek ki kosarakba szedik a szőlőt, majd puttonyokba öntik, darálják és préselik.

Őszi versekkel, énekekkel kedveskedtünk a szülőknek és a meghívott vendégeknek. Az otthonról hozott szüreti kalácsot közösen fogyasztottuk el. Végül lovaskocsikázással zártuk a mulatságunkat.

A karácsonyt és a farsangot a szülők tevékeny bevonásával tartjuk.

Minden évben ősszel készítünk gyümölcssalátát. Kicsik és nagyok örömmel készülődnek, az otthonról hozott gyümölcsöket szép apró kockákra vágták. Néhány szülőt is meghívtunk, hogy a segítségünkre legyenek.

Előző nap diótörést rendeztünk, az ügyed szorgos kis kezek gyorsan megpucolták a két szakajtó diót. Az elkészült gyümölcssalátát a gyerekek ebéd után vidáman kalmározták. Hazamenetelkor a szülőket is megkínáltuk.

Dér Edit, óvodapedagógus írása

A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2013-11-17

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

További írások, amik érdekelhetnek!