Kisze báb

Óvodánkban évek óta nagy hagyománya van a farsangnak. A gyerekek minden évben nagyon várják ezt az időszakot. Az előkészületek, a farsangi bál maradandó élményt jelent a kisgyermekek életében. Valamint új szokás megismerésére kerül sor, a Kisze báb készítése és égetése.

A településen, és ezen belül a családok életében is változások mentek végbe. Kevesebb gyermek születik, a családok jelentős része megélhetési gondokkal küzd, kevesebb időt fordítanak gyermekeikre.

A szülők az óvodától várják a gyermek nevelését, az otthoni hiányosságok kompenzálását. Ezzel együtt megnövekedett az átlagtól eltérő fejlődésű gyermekek száma, sok a részképesség zavaros, tanulási nehézséggel, magatartási zavarokkal küzdő gyermek. E miatt az egyéni bánásmód fokozott hangsúlyt kell, hogy kapjon az óvodai nevelés minden területén. Annak érdekében, hogy eredményesebb legyen a nevelés, az eddiginél is nagyobb figyelmet fordítunk az egyéni különbségek eredményes kezelését. Célul tűzzük ki az esélyteremtést támogató lépések, szolgáltatások megvalósítását a hátrányos helyzetű gyermekek hátrányainak kompenzálása, és az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében.

Kisze báb

 

A kisgyermek, amit hall, elfelejti,
amit lát, már inkább megjegyzi,
de amiben tevékenyen ő is részt vesz,
az bizonyára bevésődik az emlékezetébe.

(Kodály Zoltán)

Fontos, hogy az óvodapedagógus már óvodáskorban elültesse népünk, szülőföldünk szeretetét, hiszen szeretni csak azt tudjuk, amit ismerünk is.

A tél temetés megvalósításának terve

Feladat megnevezése Időpont Eszközök
Hagyományőrzés
Ismerkedés a farsangi népszokásokkal, Dekoráció készítése , csoportszoba díszítése
 01.25. -színes lapok
-olló
-tűzőgép
-ragasztó
Múltidéző
Beszélgetés a régi és a mostani emberek tevékenységeiről ( tollfosztás, diótörés, babválogatás , …)
 01.26. -bab
-lencse
-kukorica
-dió
Életképek 
Préló : Szövés , fonás felelevenítése
 01.27. -rongycsíkok
-szövőkeret
-tornakarika
Busójárás 
Megismerkedés a busó hagyománnyal , busókészítés
 01.28. -képek a busókról
-fakanál
-filctoll
-krepp papír
-gyufásdoboz
-ragasztó
Mackó nap
Időjósló nap
 02.02. -barna kartonlap
-ragasztó
-színesceruza
-olló
-képek a medvékről
-céklalé
-gyurma
-mackós mesék gyűjtése
-gyerek feladata -ezen a napon minden gyermek elhozza a kedvenc maciját az oviba
-méz
Bohóckodó nap
Milyen is egy igazi bohóc?
 02.03. -bohóc kártya
-bohóc képek
-olló
-ragasztó
-fonal
-színeslap
-rajzlap
Itt a farsang , áll a bál
Jelmezes beöltözés Tercsi bohóc előadása
 02.04. -jelmezek
-teremdekoráció
-teremrendezés a tánchoz
-cd
-fánksütés leszervezése a nagymamákkal
-a fánk alapanyagainak beszerzése
-kapcsolatfelvétel a bohóccal és időpontegyeztetés
-szülők tájékoztatása és meghívása a faliújságon keresztül
Ég a Kisze
TÉLTEMETÉS :
Óvodánkban most készítünk először Kiszebábot . Szeretnénk ezt a szép a szokást hagyománnyá tenni .
 02.05. -szalma
-seprű
-ruha a bábnak
-újságpapír
-filctoll
-fonal -olló
-tűzrakó hely előkészítése
-víz készítése az oltáshoz

Összegzés

A terv megvalósítása során arra törekedtünk, hogy minden gyermek életkorának és képességének megfelelően fejlődhessen. Ennek érdekében változatos és tevékeny programokat állítottunk össze. A hátrányos helyzetű és a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek rosszabb esélyei miatt a célunk az volt, hogy ismereteik bővüljenek, a folyamatos tevékenységek alkalmazásával pedig céltudatosan fejlődhessenek.

A család bevonásával, a családi életről való beszélgetéssel az volt a szándékunk, hogy a gyermekekben és a szülőkben elmélyítsük az összetartozás élményét.

A projekt folyamán, minden tevékenységben szívesen vettek részt a gyermekek, ezáltal ismereteik bővültek, kapcsolataik elmélyültek és a baráti viszonyok is tartalmasabbá váltak. A feladatok változatos volta miatt sok tapasztalatot gyűjtöttek. Ezeket a tevékenységeket kiscsoportos formában valósítottuk meg, hogy minden érdeklődő gyermek számára elérhetővé tegyük a megtapasztalás örömét. A hagyományokat elevenítettünk fel, olyan jeles napokat figyeltünk meg, amelyek hagyományai már felejtésben vannak.

 

 

Kisze báb

 

Kisze báb

 

Tanács Judit, óvodapedagógus, tagóvoda vezető írása

A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2016-02-05

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

További írások, amik érdekelhetnek!