töknap

Milyen is a töknap?

Az ősz kincsei, a gyümölcsök, zöldségek és különböző termények nagyon sok lehetőséget adnak változatos tevékenységekre, többek között jó játékra is. Minden évben hagyományként a csoportokban töklámpások és terménybábok készülnek ilyenkor ősszel.

Ennek továbbfejlesztéseként találtuk ki a ?tök jó nap? megrendezését. Az óvoda apraja, nagyja és a szülők is teljes erőbedobással és nagy aktivitással dolgoztak a sikeres megrendezés érdekében.

A szülők segítségének köszönhetően az óvoda ?tele lett? minden fajta színű, fajtájú és méretű tökkel. Már napokkal a rendezvény előtt nagy sürgés-forgás volt a csoportokban. Készültek a töklámpások, a „tökfej” álarcok, termésbábok, és sült tök illata szállt a levegőben, a dajka nénik szorgalmának köszönhetően. „A rátóti csikótojás” című mese pedig arra inspirálta a nagyokat, hogy megpróbáljanak egy nagy tököt kikölteni.

Óvodánk zsibongója pedig valóban az ősz kincseiben és színeiben pompázott. A gyerekek nagy örömére minden reggel köszöntötte őket tökpárunk: Timi és Tibi, akik csendesen figyelték napokon keresztül a szorgos kis kezek munkáját.

Töknap – tökös feladatokkal 🙂

Végre elérkezett a várva várt töknap. A gyerekek és óvó nénik nagy izgalommal gyülekeztek a gyönyörű napos időben az udvaron. A játékok ismertetése után minden csoport elindult egy állomásra, hogy megoldja a rá váró ?tökös? feladatokat.

A „tök jó napon” 4 állomáson játszhattak érdekes játékokat a gyerekek:

  • öltöztettek vidám madárijesztőket
  • érdekes képeket raktak ki puzzle-ből
  • vidám versenyjátékokban bizonyíthatták, ügyességüket, és gyorsaságukat (tökhordás, tökgurítás, krumpli ültetés, célba dobás csutkával)
  • segítettek ?Hamupipőkének? a különböző magvak szétválogatásában, amelyhez a kisebbek a kezüket használták, míg a nagyok csipesszel próbálhatták a megfelelő edénybe rakosgatni a négy féle termést

Végezetül minden csoport, nyomozásba kezdett az óvoda udvarán, hová bújt el a
„tökfilkó”, amelynek a képét a nap elején megkapták. A vidám délelőtt lezárásaként pedig mindenki jó ízűen falatozta a finom sült tököt az óvoda udvarán.

Vincze Sándorné, óvodapedagógus írása

A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2012-10-28

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

További írások, amik érdekelhetnek!