ünnepvárás

A Mosolygó Óvodában évekkel ezelőtt szakítottunk a hagyományokkal, azóta a karácsonyt a szokásostól eltérő módon  ünnepeljük.

Valójában inkább a felkészülésre, az ünnepvárásra, az ünnepi hangulat megalapozására fektetünk nagyobb hangsúlyt. Úgy gondoljuk, hogy az ünnep maga legyen a családé, mi segítünk abban, hogy a gyermekeket, és az óvodába érkező szülőket és hozzátartozókat is ünnepi hangulatba ” hozzuk”.

Advent első napjára ünnepi díszbe öltöztetjük az óvodát, a folyosót girlandokkal, égősorokkal, és az óvónők által készített, különböző karácsonyi jelképekkel – harang, angyalka, csillag, stb. -díszítjük. Meggyújtjuk az óvoda bejáratánál lévő adventi koszorú gyertyáit. Minden csoportnak van saját adventi naptára, az egyes ablakokat minden nap más gyermek nyitja ki, melyekben kisebb-nagyobb meglepetések várják a gyermekeket. Nincs is jobb érzés, mikor a kíváncsi tekintetek, az izgalom túlfűtöttsége lengi át a csoportok napjait. A legnagyobb örömet többnyire azok a játékok jelentik, amelyet az óvónők vesznek a csoportnak, de örömmel tanulják meg azokat a verseket, énekeket, mondókákat, melyeket a készülődés folyamán sajátítanak el.

Az épületben mézillat terjeng, a gyerekek a csoportokban mézes süteményt sütnek, mellyel saját családtagjaiknak kedveskednek. Közben természetesen titokban készülnek az ajándékok, az apró kezek ihletet kapnak, és tele fantáziával, kreativitással és rengeteg szeretettel alkotni kezdenek. Ez minden gyermek számára valami más, nem olyan, mint egy nap mint nap megrajzolt kép. Gyermekeink tisztába vannak az ünnep fontosságával, mondanivalójával, hiszen a felkészülés az ünnepkör minél sokszínűbb megközelítésével kezdődik.

 Munkák során törekszünk arra, hogy  minél több természetes anyagot használjunk, ez vonatkozik az óvónők által készített díszekre és a gyerekmunkákra is. Pedagógusaink között sok a kreatív, jó kézügyességgel rendelkező kollega, illetve rengeteg technikát, módszert sajátjuknak mondhatnak, melyeket napi szinten használnak. Ettől színesebb és változatosabb színekkel gazdagítják a gyermekek ismereteit, élményvilágukat.

Tóthné Ungár Veronika, óvodapedagógus írása

A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2012-11-22


Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

További írások, amik érdekelhetnek!
Adventi fénykiállításon a Mazsola csoport

Adventi fénykiállításon a Mazsola csoport

Advent van, a szeretet, béke, várakozás ideje. Rohanó, félelmekkel teli világunkban felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt megnyugtató, kellemes élményt nyújtott a Balatonfüreden látható adventi fénykiállítás. A Patakparti óvoda Mazsola csoportjába járó gyermekekkel, és lelkes szülők csapatával, immár hagyománnyá vált Mazsola délutánt szerveztünk.

bővebben