Évzáró ünnepség: Székely lakodalmas

lakodalmas játék

Az idei év évzárói ünnepségünk egy székely lakodalmas játék volt. A csoportunk egyik óvó nénije, Adél óvó néni esküvőjére készült áprilisban és ekkor sokat beszéltünk a gyerekekkel az esküvő és lakodalom előkészítéséről. Ez indította el bennünk azt az ötletet, hogy idén lakodalmas játékot tanuljunk be a gyerekekkel évzáróra.

Óvoda: Nardini Napköziotthon
Óvónő: Lobonc Andrea – Jácinta nővér
Csoport: Szent Erzsébet
Helység: Székelyudvarhely (Erdély)

Az itteni székely hagyományokról is sokat beszéltünk, hogyan kérik ki a menyasszonyt a háztól, ki búcsúztatja. Aztán ki a násznagy és koszorúslányok, miért hintenek búzát a násznépre, mit kívánnak az új párnak.
Különböző páros táncokat, majd külön fiús, botos táncot, a lányok pedig üveges táncot tanultunk be, ami nagy sikert aratott a nézők, meghívottak körében.

A fiúk gyakran elkérték a botokat és külön magukra is gyakorolgattak a belső teremben, a lányok közül meg két nagyobb csoportos tanítgatta a kisebbeket, hogyan kell megtartani a fejen az üveget, és hogyan kell adogatni az üveget.
A sok próba és gyakorlás nagy élvezett nyújtott a gyerekeknek. A tánclépések által is sokat fejlődött mozgásuk, ritmusérzékük és együtt működési képességük, hiszen nagyon kellett figyelni egymásra főleg az adogatós mutatványoknál, úgy az üveg és szintén a botadogatásnál, hogy el ne ejtsék, hanem adják tovább zenére.

A vegyes csoportok előnye az is, hogy a kisebbek könnyedén tanulnak a nagyobbaktól és a nagyok szeretettel, büszkén segítik a kicsiket, hogy ők már jobban tudják és öröm nekik az is, hogy megmutathatják.
A menyasszony és vőlegény szerepe meg elősegíti azt, hogy vágyjanak arra, hogy egyházilag is megesküdjenek, mert sajnos a mai világ szabados felfogása nagyon fertőz, hogy csak úgy összeállnak és összeköltöznek a mai fiatalok. Hisz a menyasszonyi hófehér ruha szimbóluma is érték kellene legyen előttük. Nevelők feladta ez is, hogy ezeket őrizzük és ápoljuk a gyermekeknek továbbadva ősi szokásaink.

Jácinta nővér, óvodapedagógus írása

A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2012-12-10

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

További írások, amik érdekelhetnek!