Így ballagunk mi, Kipp-Kopp ovisok?

ballagás

Hagyományainkhoz híven ballagásunkat július utolsó péntekén tartottuk. Nálunk ez az esemény egy igazán meghitt, bensőséges ünnep, amit komoly készülődés előz meg; így adunk időt a gyerekeknek, hogy felkészüljenek a búcsú pillanatára, ami sosem könnyű. Segítjük őket, hogy megértsék, miről is van szó, és meg is értik, átérzik teljes szívükkel, lelkükkel.

Ebben az időszakban sokat emlékezünk, felelevenítjük, hogyan is kerültek az óvodába, s hogy teltek el az ovis évek.

A ballagás napja nálunk igazán ünnepi: feldíszítjük óvodánkat kívül-belül, s mindent előkészítünk a vendégek fogadására ? de a legfontosabb, hogy ünneplőbe öltöztetjük a szívünket, egész lényünket. Miután végigballagtunk óvodánk minden pontján, hogy a ballagó gyerekek utoljára egy-egy pillantást vessenek kedvenc játékaikra, bútoraikra, elmondják búcsúzó verseiket, majd a fellegek közé engedik a lufijaikat.

Nálunk a ballagáshoz hozzá tartozik a búcsúzás utáni kerti ünnepség, ahol terített asztalok várják a gyerekeket és vendégeiket. Itt együtt játszhatnak, beszélgethetnek egy nagyot társaikkal és az óvó nénikkel a nyári szünet megkezdése előtt.

Kele Orsolya, Óvodapedagógus írása

A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2013-08-05

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

További írások, amik érdekelhetnek!
Évzáró ünnepség: Székely lakodalmas

Évzáró ünnepség: Székely lakodalmas

Az idei év évzárói ünnepségünk egy székely lakodalmas játék volt. A csoportunk egyik óvó nénije, Adél óvó néni esküvőjére készült áprilisban és ekkor sokat beszéltünk a gyerekekkel az esküvő és lakodalom előkészítéséről. Ez indította el bennünk azt az ötletet, hogy idén lakodalmas játékot tanuljunk be a gyerekekkel évzáróra.

bővebben