Mosolygó Óvoda

Mi, a Mosolygó Óvoda pedagógusai mindig próbálunk megfelelni nevünknek, azaz mindig próbálunk valami pluszt nyújtani a gyerekeknek, amivel mosolyt csalhatunk az arcukra. Idén májusban azonban a kiszemelt ?célszemélyek” néhány kolléga volt!

A Mosolygó ovi Elefánt csoportjának ballagó kis lurkóival egy kis meglepetést szerveztünk az óvónéniknek a legnagyobb titokban. Én is ismerem a mondást, miszerint egy gyermek mindig előbb tanul meg beszélni, mint hallgatni, ezért voltak fenntartásaim, hogy az egész titokban marad, de nagyon kellemes meglepetést okoztak a gyerekek! Az utolsó pillanatig sikerült titokban tartani, ami fantasztikus volt!

Az óvónénik – mint minden évben – egy kicsi műsort tanítottak be a csoportnak, amiben a kicsik elbúcsúztak társaiktól, viszont a legnagyobb titokban mi is készültünk egy plusz műsorral. Mikor az óvónénik levezényelték saját műsorukat, előléptek a ballagók, és egy személyre szabottan az óvónénikre írott verset mondtak, mind a négy nevelőnek. A verset egy nagyon tehetséges házaspár írta, akik évek óta ismerik az érintett kollégákat, így tényleg szívhez szóló művet tudott produkálni. Bár a mosolyra helyezzük a hangsúlyt, mégis könnyeket csaltunk a drága óvónénik szemébe. Természetesen örömkönnyek voltak, hiszen olyan szoros kötelék alakult ki a gyerekek, és köztük, ami példa értékűnek számított még nálunk is, pedig a ?Mosolygó ovi talán a legcsaládiasabb óvoda, amit csak ismerek!

Ezek után egy fantasztikus táncbemutató következett, amit szintén titokban tanultak a gyerekek, részben a tornafoglalkozásokon, részben pedig a szülők segítségével otthon. Mondani sem kell, hogy a szülők irányából hatalmas támogatást kaptunk a tánc, illetve a verstanításban. A végén egy meghitt piknikkel ünnepeltük meg a búcsúzást!

Véghné Törő Alíz, fejlesztőpedagógus írása

A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2012-11-07

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

További írások, amik érdekelhetnek!
Évzáró ünnepség: Székely lakodalmas

Évzáró ünnepség: Székely lakodalmas

Az idei év évzárói ünnepségünk egy székely lakodalmas játék volt. A csoportunk egyik óvó nénije, Adél óvó néni esküvőjére készült áprilisban és ekkor sokat beszéltünk a gyerekekkel az esküvő és lakodalom előkészítéséről. Ez indította el bennünk azt az ötletet, hogy idén lakodalmas játékot tanuljunk be a gyerekekkel évzáróra.

bővebben