farsangi kavalkád

A hajdúböszörményi Csillagvár Óvoda Kölcsey Ferenc utcai székhely három csoportjában farsangi mulatságok zajlottak február utolsó napjaiban. Ennek hangulatosabbá tételéhez ?farsangi kavalkád” címmel színes, több technikával felsorakoztatott dekorációt készítettek a gyerekek és az ódapedagógusok közösen az óvoda előterébe.

Az ötleteket a gyerekek adták. Akadt, aki bohócot készített, vagy királykisasszonyt, de volt olyan is, aki a malacra szavazott.
Folyamatosan készítették a gyerekek a fantáziadús alkotásokat, minden csoport több technikát is kipróbált. Kasíroztunk, hajtogattunk, mozaikoltunk, festettünk és végezetül busó maszkot is formáztunk.
A legtöbb alkotást a mennyezetre rögzítettük, de került sok szép maszk a falra, ablakra is.
A gyerekek lelkesen fogadták a farsangi hangulatot árasztó előtér dekorációját, boldogan mutatták meg egy-egy saját alkotásukat az érkező szülőknek, aki örömmel és büszkén csodálták csöppségeik munkáit.
Úgy gondoljuk, hogy ezzel a kis ?kavalkáddal” a várakozás örömét fokozni tudtuk a gyerekekben, aminek a csúcspontja maga a farsangi mulatság.
A farsang napját titokzatosság fedte, a gyerekek hétpecsétes titokként őrizték meg magukban mivé is változnak, milyen jelmezbe bújnak.
Reggel csillogó szemekkel érkeztek meg szüleikkel, nagyszüleikkel vagy testvéreikkel. Közös asztali tevékenységek után (szemüvegdíszítés, álarckészítés) csalafinta feladatokkal, versengésekkel készültek az óvodapedagógusok, ami boldog mosolyt, kacajt csalt ki a vendégek szeméből. És ha már kellemesen elfáradtunk, jöhetett a jelmezes felvonulás. A gyerekek sorra bemutatkoztak jelmezükben, villogtak a vakuk, tapsolt a közönség. A nap végén pedig nem maradhatott el a Marika néni (dajka) által készített, frissen sült farsangi fánk sem.
Reméljük a következő években is ilyen felejthetetlen élmény lesz a télbúcsúztató mulatság.

farsang

Nagy Veronika, óvodapedagógus írása

A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2012-02-23

Szerzői jogok

A LurkóVilág.hu honlapon megjelent írásokat a LurkóVilág felkérésére írták gyermekértő szakemberek, óvodapedagógusok és szülők.
Azok átvétele, másolása, más portálon való megjelenítése csak előzetes hozzájárulásunkkal lehetséges. 
Szerkesztőségünk elérhetősége: lurkovilag@lurkovilag.hu

További írások, amik érdekelhetnek!